Századok – 1939
Történeti irodalom - Zimmermann; Franz ld. Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen 208
208 történeti irodalom 208 Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen. Begründet von Franz Zimmermann. IV. Band : 1416—1437. Bearbeitet von Gustav Giindisch. Hermannstadt 1937. 8° X, 726 1., 6 t. Az erdélyi szászok oklevéltárának régebbi három kötete a kiadás körültekintő pontosságánál és a gazdag, jól összeválogatott anyagnál fogva a legjobban használható, sőt nélkülözhetetlen erdélyi oklovélkiadvány volt. Ezért különös örömmel kell üdvözölnünk harminchatéves kénytelen szünet után megjelenő folytatását, mely Zsigmond uralkodásának második felét öleli föl. G., az új szerkesztő, előszavában beszámol a negyedfél évtized nehézségeiről, a régebbi kiadók elhalálozásáról, ill. lemondásáról, a háborúval és az uralomváltozással járó új körülményekről s az új kötet részben régi, részben új szempontjairól. Tárgyilagosan meg kell állapítanunk, hogy ez a negyedik kötet még az előzőknél is gondosabb, szakszerűbb, általában minden követelménynek megfelel, amit történész csak támaszthat egy oklevéltárral szemben. Anyagra, pecsétre, egykorú és későbbi feljegyzésekre, lelőhelyre vonatkozó külső leírásai, megbízható kritikája, a megelőző kiadások kimerítő felsorolása, a variánsok jegyzetelése, a rövid, de jó fej kivonatok s nem utolsó sorban a részletes mutató mintául állíthatók minden modern oklcvélkiadó elé. Egyetlen sajátságával nem érthetünk egyet, s azt az előszóban említett „változott viszonyok" sem indokolják eléggé, azt ugyanis, hog\T a fej kivonatokban a középkori magyar helységneveket csak a XX. századi, nagyrészben a háború után kiagyalt román nevek után, kötőjellel közli, ugyanígy a mutatóban is mindig a román névre utal s az alatt közli az adatot. Fölösleges, indokolatlan loyalitásnak érezzük ezt, mivel e magyar helységneveknek a középkorban legtöbbször nem élt román megfelelőjük s így az avatatlan olvasóban -hamis következtetéseket indíthatnak el, de azért is, mert viszont azokat a helységneveket, amelyeknek közép- vagy újkori német megfelelője van, csak németül adja a fejkivonatokban, anélkül, hogy a román elnevezést akár zárójelben is utána tenné. Ez a sajátságos eljárás kedvetlenséget s^d a magyar olvasóban s megrontja a valóban elsőrangú munka megjelenésén érzett örömét. A közölt anyag, bár az 514 oklevélből 203 ismeretlen volt és 88-at csak kivonatban vagy részletekben ismertünk, nem okoz különösebb meglepetést. Inkább csak élesíti azokat a vonásokat, melyekkel történészeink a XV. századi Erdély életét megrajzolták. Zsigmond utolsó évtizedei Erdélyben az Anjou-kor nagy társadalmi, gazdasági és politikai változásait tetőzték be. A szászok történetében, melyr re az oklevélanyag elsősorban vonatkozik, ez a kor a régi arisztokratikus szervezet felszámolását jelentette, az örökös grófi családok kiszigetelődését, az iparos-, kereskedő-, földművestársadalom előretörését és rendi szervezkedését, minek következményeként az 1437-es kápolnai unióba a szászság már mint többé-kevésbbé kialakult polgári jellegű rend lépett be. A kötet is ezzel a jelképesnek tekinthető esztendővel zárul.
