Századok – 1939
Történeti irodalom - Zimmermann; Franz ld. Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen 208
történeti irodalom 209 A félezer oklevél ehhez a fejlődéshez igen tanulságos illusztrációs anyaggal szolgál. A szász falvak harcban állanak grófjaikkal, a földet s a bírói tisztet és hatalmat igyekeznek kivenni kezük közül. Szászalmád (1417) és Botfalu (1419) communitása a volt urak egyes birtokjogait vonja kétségbe, Kelnek 1430 előtt megveszi Vingárti Geréb János ,,Erbgraf"-tól a bíróválasztás jogát (grebiatus), míg Körös vitatja ezt a jogot Eczeli László és családja öröklött jogával szemben (1430). Bár az adatok csekély száma itt óvatosságra kényszerít, mégis valószínűnek látszik, hogy a szász városok is a századfordulón lépnek át az új „demokratikus" korba, az egyes patríciuscsaládok uralmából a céhek és a polgárság önrendelkező szabadságába. Míg a XIV. század közepén Kolozsvárt a nagy családok valóságos hadjáratokat viseltek egymás ellen s maguk közt osztották fel a tisztségeket, a XV. század első éveiben eltűnik itt is a comes cím a városatyák neve elől s emelkednek a céhek. Ezzel párhuzamosan állandóan növekedik a szebeni szék tekintélye, mely többé-kevésbbé sikeres kísérleteket tesz, hogy fennhatósága alá vonjon eddigi földesúri szász telepeket, ami ellen természetesen a földesurak élénken tiltakoznak. (Szászzalatna esete, 1417.) Évről-évre lobbannak fel gyakran véres viszályok, határvillongások a szabad szászok és a nemesség közt, melybe a volt szász „örökös grófok" egyrésze beolvadt. Ezek a viták természetesen csak merevítették a szászok féltékeny rendi különállását. De nemcsak a szászok igyekeztek mások kárára gyarapodni, hanem két másik elem is szűknek kezdte érezni határait : a székelyek és a románok. Ezek aztán, természetüknek megfelelően, keményebb eszközökkel kísérelték meg a hódítást. Különösen a földesuruk, a havaselvi vajda által is támogatott omlási és fogarasi románok mutatkoztak nyughatatlannak. 1428-ban a nagyapoldi határba ütöttek be s okoztak károkat, úgy, hogy maga a vajda kellett helyreállítsa a régi birtokhatárt, majd ugyanezen évben törtek rá Mohára, ahol Mohai György házát, bennlévő négy gyermekével és okmányaival együtt, felégették. 1430-ban a kerci monostort dúlták fel. 1434-ben Kusalyi Jakcs Mihály székely ispán felszólította a brassaiakat : „perfidos Walahos de Fogaras penitus interficiatis, demtis pueris et mulieribus." Szeben mellett, Tiliskán békésen sikerült a románoknak elérniök, hogy egy elhagyott faluhelyre építkezhetnek, ha a szék fennhatóságát elismerik. (1419.) A székelyek terjeszkedési láza Sáromberke (1430) és Kőhalom (1436) megtámadásában nyilvánult. 1430-ban valóságos felkelésükkel kellett számolni, úgy, hogy a király a a vajdát, a székely ispánt s a szászokat küldte rájuk. Madártávlatból nézve valóságos „bellum omnium contra omnes" képét mutatja Erdély e húsz év alatt. Az általános nyugtalansághoz járult még a föld népének megmozdulása és a városokba özönlése. Egész sor királyi rendelet tiltja el a földesuraknak, hogy a terragiumot lefizető paraszt elköltözését megakadályozzák, viszont kötelezi a városokat arra, hogy őket befogadják. A földesurak érthető ellenállása mérgesítette a hely-Századok 19; 19, IV—VI. 14
