Századok – 1939
Történeti irodalom - Lambrechts; Pierre: La composition du sénat romain de Septime Sévére á Dioclétien. Ism.: Nagy Tibor 206
történeti irodalom 207 timius Severus uralkodása nem jelentett forradalmat. A régi szenátori családok (Acilii Glabriones, Bruttii, Caesinii Rufiniani stb.) sarjai továbbra is helyet foglalnak a szenátus tagjai között, sőt az itáliai származású szenátorok száma Alexander Severus alatt még csak növekedik arányszámban. (Ebből a jelenségből azonban, tekintettel az epigraphiai és irodalmi forrásanyag szegényes és kúszált voltára, L. példájára (86. 1.) nem mernénk Alexander Severusnak az itáliaiakkal szemben követett kedvezőbb politikájára következtetni.) Van azonban L. vizsgálódásának pannóniai szempontból egy igen fontos és egyúttal meglepő eredménye, t. i. az, hogy a III. század második felében, amikor az illyricumi császárok foglalták el a Caesarok örökét, Illyricum elenyésző kis számban van képviselve a szenátusban. A 235—284 közötti félszázadból 65 ismert származású szenátor közül mindössze öt dunavölgyivel találkozunk (7"8%). L. magyarázata teljesen kielégítő (88. 1.) : ,,Α II. századtól kezdve a birodalom szolgálatába lépő illyricumiaiak a hadi pályát választották . . . Szemükben a szenátori méltóságnak kevés értéke volt. Ezeket az életerőtől duzzadó és realista célokat követő harcosokat nem csábította a szenátusi méltóság szegényes visszfénye, s ezért nem is nagyon erőlködtek, hogy a kúria tagjai között szerepeljenek." Valójában nem a szenátus, hanem a katonaság uralmát teremtették meg ezek a pannóniai származású császárok. A tanulmány a III. századi szenátori és lovagi rend vizsgálatával végződik (96—111. 1.). Eszerint a IV. századi Aurelius Victomak a Gallienus-féle közigazgatási reformmal kapcsolatos tudósítása (Epitome XXXVII. 5—6) az epigraphiai emlékanyag átvizsgálása után javításra szorid. Gallienus 360. évi edictuma1 nem cserélte ki valamennyi császári tartományban a szenátori rangú kormányzót a lovagi rangúval, s ott is, ahol ez megtörtént, a változás időpontja nagyon különböző volt. Ezzel a reformmal megteremtődött a közigazgatás későbbi fejlődésének irányvonala, amely Diocletianus alatt valamennyi tartományban a közigazgatás két szférájának következetes széjjelválasztásához, vezetett. A tanulmányhoz mellékletként (112—121. 1.) ,,fasti provinciales" járulnak, amelyeket a 193—260 közti évekre állított össze nagy gonddal a szerző. A Pannoniát érintő kimutatás (119—120 1.) jelentős változásokat tartalmaz Ritterling2 listájával szemben. A hazai tudomány — amelynek a III. század zavaros történetét tisztázni kívánó alapvető munkásságát3 elismerő szavakkal illeti előszavában L. — őszintén hálás lehet a szerzőnek munkájáért, mely a tartományunkra sorsdöntő III. század megértéséhez fontos új eredményeket szolgáltat. Nagy Tibor. 1 Legújabban ld. erről Alföldinek a Cambridge Ancient History XII. kötetében (1939) megjelenő tanulmányát. 2 Arch. Ért. 41. k. 1927. 05. s köv. 1. 3 A. Alföldi, 25 Jahre Röm.-Germ. Komm. 1929, 27. s köv. 1. — U. az, Berytus IV. 1937, 43, s köv. 1. — U. az, Klio XXXI. 1938, 323. s köv. 1. stb.
