Századok – 1939
Történeti irodalom - Szentpétery Imre ld. Emlékkönyv ... születése hatvanadik évfordulójának ünnepére 188
történeti irodalom 195 Baráth Tibor a XIX. század második felének magyar történetírását vizsgálva (Comte pozitivizmusa és a magyar pozitivizmus) arra az eredményre jut, hogy August Comte pozitivista multszemlélése és a magyar történetírás között áthidalhatatlan különbségek vannak, s ezért a multat fényképszerűén visszaadni kívánó magyar irányzatra alkalmasabbnak tartja a naturalizmus megjelölést. Váczy Péter és Wellmann Imre a magyar történet politikai vonatkozású fontos kérdéseit vetik fel, amelyeket a tudomány eddig részben nem tudott megközelíteni, részben pedig egyoldalúan ítélt meg. Váczy Szent István ellenfeleinek, Gyulának, Ajtonynak és Keánnak személyét tisztázza (Gyula és Ajtony). Szerinte három különböző személyről van szó : Gyula a Gyula-törzs Erdélybe húzódott és pogány szokásokhoz visszatérő ágának volt a feje ; Ajtony ugyané törzsnek a duna—tiszamenti szálláson maradt része felett uralkodott, azon a vidéken, ahol a legerősebben hódított a görög kereszténység ; Keán névvel pedig Sámuel bolgár cárt jelölik a krónikák. — Wellmann II. Rákóczi Ferenc küzdelmének fordulópontját állítja új megvilágításba (Az ónodi országgyűlés történetéhez). A régi történetírás az Ausztriai Ház trónfosztásában látta az ónodi gyűlés egyetlen jelentőségét, W. szélesebb távlatokból mérve az eseményeket, az abrenuntiátiót nem tartja a többiek közül messze kimagasodó ténynek. Hatásban sokkal nagyobb az országgyűlésen megjelenő ellentét, amely a felkelők sorait egyre észrevehetőbben megbontja. Rákóczi és egészen szűk köre belátja, hogy a rendszertelenül folytatott háborútól nem várható végérvényes eredmény, állandó életformát kell kiépíteni. Most azonban, amikor az erők maradéktalan összefogására volna szükség, a rendek már belefáradtak a négyévi küzdelembe, elalvóban van lelkesedésük és egyre csupaszabban kezdenek előlépni saját érdekeik, bevallott-titkolt békevágyuk. Ebben az ellentétben pedig, évekkel a befejezés előtt, megállíthatatlan végzetként rajzolódik ki a felkelés sorsa. A történet különféle életterületein alakuló-változó tömegjelenségek ábrázolásának kérdésével foglalkozik Pálfy Ilona (A történelmi statisztika). Megállapítása szerint nem külön tudományszakról van itt szó, hanem módszerről, helyesebben technikáról, amely a történésznek lehetővé teszi, hogy a szám utolérhetetlen pontosságú kifejezőerejével szemléltessen különben megfoghatatlan alakulásokat. A cikk általánosságban érinti a kérdést, nem volna azonban haszon nélkül való a számszerű ábrázolás alkalmazási területeinek, határainak részletekbe menő ismertetése és egyúttal a történelem különböző természetű forrásanyagához mérve mindazoknak az eljárásoknak a megjelölése, amelyek a modern statisztika szinte korlátlan lehetőségek előtt álló kifejezésmód-készletéből a múltra átvihetők. Vayer Lajos cikke (A történeti művek illusztrálása) egy másfajta ábrázolási mód alkalmazásának alapvonásait vonja meg : hogyan értékesítheti a történetírás az eltűnt időket, eseményeket, embereket megelevenítő képanyagot. Bizonyos, hogy elsőrangú 13*
