Századok – 1939
Értekezések - HAJNAL ISTVÁN: Történelem és szociológia - 1
TÖLTTÉNELEM ÉS SZOCIOLÓGIA 3 szerűségeit képviselje. Bizonyos, hogy az ily határozott — bármiként el-eltévedő — kezdeményezések idők multán mindkét tudomány számára felújulást hoznak, biztosabb alapokon biztosabb s nagyobb teljesítőképességet. Sajátos dolog : oly sokféle eltérő, ellentétes szociológiai irány s koncepció, és mindegyik igaz. Lehet a társadalom -magyarázat lélektani, filozófiai, biológiai, materialista, formalista, mehanikus, —ahogyan körülírják, módosítják, alkalmazzák fogalmaikat, kétségtelenül nagyjából helytálló elképzelések. Körülbelül elmondhatni, hogy összevéve már elgondoltak mindent, amit a társadalomról elgondolni lehet. Epp az a félelmetes és csüggesztő, hogy nincs már újszerű megérzés, aminek valami módon való kifejezésére rá nem kellene idővel ismernünk a szociológia irodalmában — anélkül, hogy az alapvető kérdéseket megoldotta volna. A hiba — mint mások is mondják — bizonyára ott van, hogy a különböző szociológiák mind a maguk külön nyelvén beszélnek, azaz inkább : egyik sem a társadalmosodás tényleges menetéből veszi fogalmait, hanem a lélektanból, filozófiából, biológiából, stb., — tehát körülírják a dolgokat, ahelyett, hogy megneveznék. A legújabb tudomány a szellemtudományok között, túlgyorsan túlsókat akart, s végül idegenből vett fogalmak fárasztó elemzésébe bonyolódott. Ezért tud mindent elgondolni a társadalomról, csak magát a társadalmosodást nem tudja nyomon követni. Helyes az, hogy a társadalom az egyéni életből kiinduló erők szerkezete (mechanisztikus) ; de mi az a szerkezet ? Helyes az is, hogy nem erőszerkezet, hanem a biológiaihoz hasonló, sőt talán egyenesen az ember testi struktúrájának fejlődésével is kapcsolatban álló organizmus, óriáskorszakok perspektivajából nézve (organicisztikus). Hogy miként megy végbe ez a fejlődés, azt nem tudja a való tényekhez kapcsolni ez a felfogás sem. Bizonyos értelemben helyes lehet az is, hogy minden fejlődés alapja a létért való harc, s a szellem, a kultúra csak eszköze ennek a küzdelemnek (materialisztikus). Viszont helyes lehet az is, hogy az egyedüli alkotóerő a fejlődésben a szellem, az ember szellemisége (filozófiai). De mégis : az emberi szellem nem ura a fejlődésnek, minden társadalmosodás lényege az egyének egymáshoz való viszonyulásának módja, lelki közelsége-távolsága (formalisztikus). Mindez azonban alapjában véve a lélektan problémája, az egyéni pszihék magatartását vizsgálva egymással és a közösséggel szemben (pszihológiai). Végül pedig természetes, hogy a társadalmosodás történeti folyamat, a múltból l*
