Századok – 1938
Pótfüzet - VARGA ZOLTÁN: A szabadságeszme a XIX. század első felének magyar államszemléletében 576
[59] A SZAB AD SÁGESZME A XIX. SZ. ELSŐ FELÉBEN 001 Α szólásszabadság tehát e rendi felfogás szerint : védelem az abszolutizmus ellen. Pálóczy László szerint1 „minden elvesztett jusst a törvényhozás helyén való szólásszabadsággal visszaszerezni nem lehetetlen, de ha ezen szabadság vesz el, oda van más is vele". Enélkül a nemzet katonasághoz lesz hasonló, melynek egyik főelve a parancsnok szavának kritikátlan néma követése s legszebb ékessége és legfőbb kötelessége a vak engedelmesség. Vannak, akik úgy látják, hogy a szólásszabadság körül folyó vita az abszolutizmus, — sőt a terror és a liberalizmus harca. A Corpus Iuris tételes rendelkezéseiből és a rendi alkotmány szelleméből táplálkozó érveken túlmenően a szólásszabadság hirdetői más világnézeti forrásból is merítenek : ez a liberalizmus gondolatköre. Eszerint a véleményszabadság nem csupán kiváltságos személyek, vagy osztályok tulajdona, hanem minden embernek veleszületett joga. Jaj annak az államnak, ahol csak bizonyos embereknek van joguk a közösség javát és hibáit illető nézeteik előadására. Az államügyeket illető tanácsadás mindenkinek joga, kötelessége is minden polgárnak, hogy közölje másokkal, amit a közösség érdekében jónak, vagy rossznak gondol.2 A rendi szellemű érvelés mellett — bár csak másodrendű jelentőséggel — megjelenik az országgyűlésen és törvényhatóságokon is a természetjogra való hivatkozás. A szabad gondolkodás és véleménynyilvánítás Beöthy Ödön szerint3 a természetnek azon főajándéka, mely az embereket az állatoktól megkülönbözteti. Szabad alkotmányú országban Deák szavai szerint is4 csak világos törvény korlátozhatja a polgárok termé> szeti jogait, a szabadszólás pedig mind az egész nemzetnek, mind az egyes polgároknak „természeti kétségtelen igázok". viharain keresztül megtartott nemzeti alkotmányunk talpköveit szabad kezekkel lerakák, már akkor is és azolta is törvényesen gya, korolták a szabad szóihatást." Hogy csupán ennek segítségével volt lehető az alkotmány megtartása, azt nemcsak a nemzet és király ( közös törvényhozási gyakorlata bizonyítja, hanem az is, hogy a magyar szabad tanácskozással szakadatlanul befolyást gyakorolt hazája mindennemű dolgainak igazgatásába a vármegyék útján és a kormány törvénytelen tetteit — „mire a sérelmek elég vastag tömege mutat" —; mindig szabadon megállapította s azoknak orvoslását a törvények megtartására esküvel kötelezett uralkodóktól mindig megkívánta s megkívánja. „Oly nemzeti kincs is a szólásszabadsága, melyre az utó-maradéknak anélkül, hogy magára nemzeti vétek terhét ne venné, pazarló kezeket tenni nem lehet." 1 M. Orszgy. Jkv. 1832—36, XI. 289—91. 1. 2 Stáncsics Mihál : Hunnia függetlensége (Jena 1847) 192—93.1. 3 M. Orszgy. Jkv. 1832—36, X. 466. 1. 4 Uo. XI. 272. 1.
