Századok – 1938

Pótfüzet - VARGA ZOLTÁN: A szabadságeszme a XIX. század első felének magyar államszemléletében 576

[49] A SZAB AD SÁGESZME A XIX. SZ. ELSŐ FELÉBEN 001 vizsgálják a magyar birtokjog alapelveit, a földesúr és jobbágy között fennálló kapcsolatokat is. Lehetséges, hogy midőn a magyarok Ázsiából kijöttek, s Pannóniát meghódították és itt letelepedtek, az itt lakó népeket mind kipusztították, elűzték s így magukat eredeti foglalóknak tekintve, birtokjogukat az első foglalási jogra építették. De a magyar nemes nem nemes emberekkel együtt foglalta el az országot és akkor joga volt minden embernek, tehát a parasztnak is, annyi birtok elfoglalására, amennyi élelmére szükséges. Eredeti ősi, korlátozást nem tűrő joga van ugyanis minden embernek minden szükséges és nélkülözhetetlen dolog megszerzésére. Az elsőfoglalási jog feltételei : 1. az elfoglalt területet nem foglalta le már más, 2. e jogra támaszkodva csupán annyit lehet lefoglalni, amennyi a szükséges élelem megszerzésének lehetőségét biztosítja, 3. a foglalásnak munka és művelés útján kell megtörténnie, mert a tulajdonnak ezek az egyedüli jelei. „Ez esetben a parasztnak joga a parasztföldekre sokkal gyökeresebb még, mint a nemesek jogai maguk a nemesi földekre." Ha pedig a honfoglaló magyarok nem pusztították ki, vagy nem űzték el az előbb ittlakó népeket, hanem az államba befogadva a magyar ősi törvények és szokások szerint kormányozták azokat, — a meghódított népek is az ország polgáraivá váltak, személy- és vagyonbiztonságot követelhettek és követeltek is attól az államtól, melynek ők is kiegészítő részévé, vagyis polgáraivá lettek.1 Már a humanitárius liberalizmusnak a szabadságot megelőző művelődést sürgető iránya is hangoztatta azt a tételt, hogy jóllehet a művelődés a nemzet minden egyes tagjánál egyenlő mértékű nem lehet, mégis egy „művelt és felemelkedett nemzetnek nem kell salakjának lenni" s a romantika hatása alatt hirdette, hogy a köznép nem salakja a nemzetnek, hanem „eleme és nemző gyökere a polgári társaságnak".2 Míg azonban a liberalizmus ez iránya a jogkiterjesztést csupán a művelődés elterjedésének arányában kívánta megvalósítani, a liberalizmus természetjogi elvekből táplálkozó demokratikus iránya nem akar tudni arról, hogy a jogok kiterjesztése felett való döntés egyesek kiváltságolt tulajdona lenne : az emberi hatalmasságoknak ugyanannyi joguk gonoszok visszaéltek szabadságukkal, s amit Isten minden ember jólétének eszközlésére adott, azt a gonoszok embertársaik leigázására használták fel. így támadt az emberek közti megkülönböztetés, midőn a gonoszok a jóknak „természeti együgyűségét saját nagyravágyásuk s telhetetlenségük eszközéül használták fel." ' 1

Anti-Úrbérváltság (Lipcse 1846) 27—29. I. 2 Beke Kristóf : A nevelés ügyében (Veszprém 1833) 5. I. Századok 1938. (Pótfüzet.) 39