Századok – 1938
Értekezések - MAKKAI LÁSZLÓ: A román történetírás új iskolája 60
62 MAKKAI LÁSZLÓ mint azelőtt. Társadalmi, nemzetiségi, politikai problémák ezrei zúdultak az új államalakulat még ki nem alakult rendszerének fogaskerekei közé és naponta megállással fenyegetik az egész gépezetet. A román szellemi élet pedig még nem tudott kielégítően átrendeződni az új feladatok elvégzésére. Az idősebbek mindent betöltő céleszméje a nagy egyesülés volt és ma is ennek varázsában élnek : üres malomban őrölnek. A fiatalság már megvalósultnak látja ezt a programmot és valami újat kíván. Űtja kritikai és elsősorban a megelőző nemzedék alkotásának számadását akarja megcsinálni. Ennek az általános szellemiségnek keretein belül érthető meg a román történetírás célkitűzéseinek válsága is. A háborút közvetlenül megelőző évtizedek román törekvéseit a történetírásban senki olyan tehetséggel, tudással és meggyőző erővel ki nem fejezte, mint éppen Iorga. Egymaga egész tudományos iskolát képviselt, mind szellemben, mind munkásságban. Nincs a történetírásnak olyan ága, amelyben ne dolgozott volna s ahol ne hagyott volna hátra maradandó nyomokat. A románság állam-, gazdaság-, társadalom-, egyház-, népiség-, művészet-, irodalom-, hadtörténete az ő összefoglaló és egyúttal úttörő műveiből vált ismeretessé a külföld s részben a románok előtt is. Francia és német nyelven százait adta ki a történeti munkáknak, melyekben Kelet-Európa történetét tárgyalva, a románság világtörténeti helyét igyekezett úgy körvonalazni, hogy ennek a helynek jelentősége felől senkinek kétsége ne lehessen. Törhetetlen munkabírása és hihetetlen termékenysége a leghosszabb történetírói pályákon is páratlan kiterjedésű életművet hozott létre, úgyhogy írásainak egyszerű címfelsorolása többszázoldalas, vaskos könyvet tölt meg. író, politikus és történetíró egyszemélyben s ez megérzik egész munkásságán. Személyes érzelmei, politikai meggyőződése, irodalmi felfogása ezer és ezer szállal szövik át történetírói működését. A román faj, a román paraszt felsőbbrendűségébe, a román ügy feltétlen igazságába vetett hite elől minden ellenmondásnak pusztulnia kellett. Anélkül, hogy a szó megbélyegző értelmében történethamisításnak neveznők, az emberileg megközelíthető tárgyilagosság szemszögéből legalábbis részrehajlásnak kell tartanunk a keleteurópai történetről alkotott koncepcióját, melyben a célratörő, nagyvonalú emberek eredendő rövidlátásával hanyagolt el mindent, ami a románság szerepét kisebbíthette volna. „Mihez kezdjek az igazsággal,mikor a hazámról van szó?!" —fakadt ki egyszer, kisebb nyilvánosság előtt. A kétségtelen nagy tudás és tehetség az európai közvéleményt is meghódította s nemcsak a szerzőt, hanem az általa egyetlen igazságként képviselt ügyet is a rokonszenv sugarába állította. Az a tekintély, amely benn és künn Iorga egyéniségét övezte, a megváltozott politikai és kulturális körülmények közt foszladozni kezd. A teret kérő utódok mindig hálátlanok és a fiatal román intelligencia már-már felejteni kezdi azt, hogy mivel tartozik Iorgának, aki majdnem félszáz évig képviselte a román kultúrát nyugat felé. Munkáiban „hideg észszerűséggel, könyörtelen szőrszálhasogatással" keresik ki az ellenmondásokat, a kisebb-
