Századok – 1938

Történelmi irodalom - Gombocz Endre: A magyar flóra kutatói. Ism.: Rapaics Rajmund 538

538 TÖRTÉNETI IROD ALOM pedig az ortodoxia mindenfelé megerősödött. De N. szerint erősen élnie kell annak a meggyőződésnek, hogy a vallásos szabad -elvűség el nem pusztuló, örök állásfoglalás, és sírjából egészen új alakban fel fog támadni. A könyv gondolatmenetének ismertetésében szorosan ragaszkodtunk a szerző megállapításaihoz. Szándékosan nem vitatkoztunk vele, hogy tárgyilagos módon tájékoztassuk az olvasót. N. művébe, amelyet a legszorosabb értelemben úttörőnek kell mondanunk, roppant nagy munka van belefoglalva, meglepően széleskörű olvasottsággal szerzett anyagát élesen és világosan látó szellem taglalta, s egy művészi és állásfoglalásában szenvedélyes, sokszor egyenesen harcos természet alakította. Ezért könyve nem mérhető csupán a tudományos alkotások mértékével, hanem odatartozik az időszerű világnézeti kérdések mérlegére is. A szerző legnagyobb hibájának azt tartjuk, hogy a kereszténység lényegéről hamis és zavaros fogalmai vannak, s ezek alapján mond ítéletet az utolsó négy századdal kapcsolatban élők és holtak felett. Nem tudja egyensúlyba hozni a keresztény ember evangéliumi szabadságának és megkötöttségének mértékét. (V. ö. Kutter H., Protestáns Szemle 1938, 241—50. 1.) Legnagyobb bálványa az emberi ész, a tudomány és a haladás. Értetlenül, szenvedélyesen és elfogultan áll szemben minden ortodoxiával, s a protestantizmus egyetlen lehetséges fejlődését nem az egyház, hanem csakis az eretnekség irányában tudja elképzelni. Szinte tajtékzik a dialektikus hittudomány ellen. Nem mulaszt el egyetlen alkalmat sem, hogy kikeljen a „berozsdásodott egyházi hit, a dogmatikus képletportékák és kifejezések zsibvására, az egyházi vágányokon való elmeszesedés, a hittudósok dohos agyveleje, a hívő és hitetlen papok közti balga megkülönböztetés" ellen. Teljesen a szabadelvű és szélsőbaloldali protestantizmus szempontjából vizsgálja a felvetett kérdést, s ezért minden igyekezete, felkészültsége ellenére sem tudott a történettudományt egyedül kielégítő, tárgyilagos megoldáshoz jutni. Vanyó Tihamér (Pannonhalma). (iombocz Endre : A magyar flóra kutatói. (A magyar botanika története. I. rész.) Budapest, 1936. M. Tud. Akadémia, 8° 636 1., 92 képpel. A történetírás elsősorban emberi tudomány, hivatásos történetíró nem ismer el más történeti tárgyat, mint az embert. A természettudomány és a történelem fölöttébb idegen egymástól, s a természetkutató rendesen ahistorikus, a történetíró pedig éppen a természettudományok iránt érdeklődik a legkevésbbé. A természettudományok történetéről jó munkát rendkívül keveset írtak, mert a természetkutató a múltban is a felvilágosodás korának megfelelő természettudományi felfedezéseket keres, a régebbi korok közfelfogásába nem tudja beleélni magát, s így a legtöbb természettudománytörténeti munka hemzseg az anakronizmusoktól . A természettudományok némely ágának helyzete történeti tekintetben szerencsésebb. Ilyen pl. a flórakutatások története.