Századok – 1938

Történelmi irodalom - Schnürer; Gustav: Katholische Kirche und Kultur in der Barockzeit. Ism.: Vanyó Tihamér 373

364 TÖRTÉNETI IRODALOM 3(374 keresztény jelleget nyert. Róma volt bölcsője és legfőbb tűzhelye a barokknak, a pápák legnagylelkűbb támogatói és Szent Péter temploma messzevüágító jelképe. S mindenütt, ahol az Egyház új erőhöz jutott, külsőleg barokk ruhába öltözködött. A trienti zsinat szellemével, Róma művészetének és műveltségének elterjedésével, elsősorban a világuralomra jutó Spanyolországban, majd a nyomába lépett Franciaországban, valamint a Habsburgmonarchiában, Európának a XVI. és XVII. században vezető hatalmasságai a katolikus gondolat és a barokk műveltség képviselői. De ugyanez a művelődés, legalább is külsőségekben és az udvari barokk alakjában, elterjedt a nem katolikus európai országokban is, úgyhogy méltán mondható Európa utolsó közös kultúrájának. Egységességben és mélyrehatolásban azonban nem érte el a középkorit. Sch. egész nyíltsággal rámutat a barokk árnyoldalaira és gyors hanyatlásának okaira is. A külső pompának a felsőbb körökben való szertelen érvényesülése az egyházi megújulás hullámát idővel ellaposította. A reneszánsztól átvett hőstisztelet a hírnév és a hatalom vágyával párosulva lassanként újra visszalopta a megkeresztelt formák alá a pogányos egyéniségimádást. Ezzel ellentétben a nagy tömegek sorsa iránt nem volt meg a szükséges érzék és megértés. A vallás a világi hatalmat és a fegyvert használta érvényesülésének eszközéül. Ezáltal az Egyház, pontosabban szólva a pápai tekintély az uralkodókkal szemben függő helyzetbe került és aláhanyatlott. Szellemi téren rendkívül káros következményekkel járt, hogy az Egyház a fejlődő tapasztalati tudományok és a humanista forráskritikai módszer képviselői iránt nem tanúsította azt a megértést és türelmet, mint a művészettel szemben. így ezek ellenségesen tekintettek rá, s egyesülve a reneszánszból átöröklött, a barokk alatt is alsó, lappangó áramlásként fennmaradt észelvúséggel megteremtették a felvilágosodás hitetlen szellemét. 1650 után megkezdődik a csúcspontját elért barokk ellanyhulása, délen előbb, északon később ; sőt Svájcban, Dél-Németországban, Ausztriában és hazánkban a XVIII. század első felében még szép utó virágzása volt. Csak pillangószerűen érintettük Sch. csodálatos gazdagságú művének felfogását. Ebbe a színpompás, jól felfogott keretbe bele van illesztve a XVI. és XVII. századnak úgyszólván minden kérdése. A politikától kezdve szóba kerül a művészet, a tudomány, a vallás, sőt még a gazdasági élet is. Erasmus eszményeiről, Tasso és Dante szellemes egybevetéséről, Michelangelo vallásosságáról csakúgy hallunk, mint Spanyolország valláserkölcsi állapotairól, az inkvizícióról, a redukciókról, a lengyel egyház újjászületéséről, a cezaroßapizmushoz közelálló francia berendezkedésről, a kálvinizmus és a németalföldi felvirágzás kapcsolatairól, a kapitalizmus és a protestantizmus közti viszonyról, a vallási türelem kifejlődéséről. Sch. nagyszerűen tudja értékelni az egyes korszakot nyitó szenteknek (Keresztes Szt. János, Nagy Szt. Teréz, Szalézi Szt. Ferenc, Páli Szt. Vince stb.) alakját és eszményeiket. Cseh-és Morvaországgal, Sziléziával, sőt Horvátországgal is foglalkozik. A magyar fejlődésnek, sajnos, csak néhány oldalt szentel. Ez álta-