Századok – 1938

Értekezések - SZABÓ ISTVÁN: Hanyatló jobbágyság a középkor végén 10

HANYATLÓ JOBBÁGYSÁG A KÖZÉPKOR VÉGÉN 35 eshetik valami. Nem tartjuk ugyanis valószínűnek, hogy az elhagyott, különösen pedig a ház nélkül maradt puszta „mezei" telkek emléke egy-két emberöltőnél tovább fennmaradjon. Ha ennyi idő alatt sem jutott új gazdához, a falu végén levők hozzágyepesedtek a legelőhöz, a falu földjéhez, a ház sorjában levők pedig esetleg a szomszéd fundusát öregbítették. Bár nálunk a földesúr majorsági gazdálkodása ekkor még csak csírájában élt, arra is van példa, hogy az elhagyott telket a földesúr saját majorsági művelése alá vonta, kúriájához csatolta.1 De a kései pusztatelkeket azért sem szabad — legalább is zömükben — a nagy pestis számlájára írni, mert az élet nem áll meg a romokon, hanem újból felvirul s az ily nagy pusztulások után sokkal inkább, mint valaha. Megállapították, hogy a nyugati államokban a nagy pestis után rendkívül nagy és gyors, szinte rendellenes szaporodás indult meg.2 Az egyik kortárs szerint a nagy halál után mértéktelen nagy volt a gyermekáldás, jóformán csak terhes asszonyokat lehetett látni s gyakoriak voltak a kettős és hármas ikrek.3 A nagy szaporodással párhuzamosan gazdasági fellendülés bontakozott ki s a fölgyarapodó társadalmi erők nyomán új jólét sarjadt.4 De „elhagyott" és „puszta" jobbágy telkeinket — túl a helyi okokon és a városodás jobbágyfelszívó hatásán — azért sem szükséges a „nagy halál"-ra visszavezetnünk, mert a pestis, miként az 1347—1349. évi nagy körjárás előtt, akként utána is sűrűn visszatérő vendége lett Európának. Csak a XV. századból negyven pestises évről hallunk,5 s bár ezek a megújuló pestisvészek sem oly általánosak, sem oly pusztítóak nem voltak,® mint a „nagy halál", annak a vidéknek, melyen megjelentek, mindig ostoraivá lettek. 1 ,,Deserta"-telkek „ad curiam propriam in eadem habitam" alkalmazva, 1437: Sztáray-oklt. II. 340. 1. 2 Hoeniger i. m. 93—94. 1. ; Kowalewsky i. m. V. 270—271. 1. ; Miskolczy i. h. 223. 1. 3 Guillaume de Nangis egykorú folytatója írja : „Ceux qui restaient, hommes et femmes, se marièrent en foule. Les survivantes concevaient outre mesure. Il n'y en avait pas des stériles. On ne voyait d'ici et de là que femmes grosses. Elles enfantaient qui deux, qui trois enfants à la fois". Idézi Michelet : Histoire de France (Paris 1876) III. 235. 1. 4 Hoeniger i. m. 93—96. 1. 5 K. Bücher : Die Entstehung der Volkswirtschaft (Tübingen 1922) I. 398. 1. 6 Hoeniger i. m. 69—75. 1. — A pestis általános neve alatt „on a décrit vine foule d'épidémies de diverses natures" .... (Rébouis i. m. 3. 1.) 4*