Századok – 1938

Szemle - Pittioni; R.: Urgeschichte. Ism.: Tompa Ferenc 246

246 SZEMLE a doktrínák valóban átliatották-e s mennyiben determinálták a hívők cselekedeteit, mindennapi életét. Áll ez a protestáns etikára is, melynek vizsgálata előtt a szerző egy pillantást vet a kapitalizmus mint társadalmi tényező létrejöttére, hogy kimutassa : a kapitalizmus még a reformáció előtt megszületett s különösen a humanizmusnak köszönhetett sokat. A protestantizmus tehát — F. szerint — szintén nem lehetett létrehozója a kapitalizmusnak ; de akadályokat hárított el az útjából, amikor engedményeket tett a tényleges fejlődésnek s ezzel elismerte az új szellem reális alapjait. A földi s az égi dolgok között húzott határvonal, a cselekedetek üdvösségszerző hatalmának tagadása, a körülményekre is kiterjesztett predesztináció-tan mindmind biztosítója a kapitalista szellem térhódításának, megszabadítva a földi cselekvést irracionális korlátaitól s túlvilági üdvösség helyett a földi sikert téve a cselekvés mértékéül. így szentesít a protestantizmus, bár eredetileg szintén kritikai álláspontra helyezkedik a kapitalizmussal szemben, egy nem belőle, hanem a humanizmusból kiinduló fejlődést, miközben a kapitalista mentalitás hatására maga is átalakul, de nem deformálódik, mint Weber hitte, hanem egyre hívebbé válik saját alapelveihez (!). A hivatás-idea szerepét azonban F. nem tartja döntőnek ; ez különben a katolikusoknál is megvolt szerinte, mint ahogy az individuálizmusnak sem a protestantizmus adott lökést, hiszen nagyobb a katolikus ember felelőssége, aki tettek és hit által igyekszik elérni az üdvösséget, mint a protestánsé, akit egyedül a hit üdvözít. Mindehhez sok szó fór, a szerző nyilvánvalóan nem tud teljesen szabadulni bizonyos elfogultságtól, amire különben néhány elejtett szó is utal (így mikor a protestantizmust, a reformációt az „eresia", „ribellione di Lutero" kifejezésekkel illeti, 66, 128, 111. 1.). Az eredmény tehát nem éppen megnyugtató, F. a kérdést távolról sem oldja meg ; széleskörű olvasottságról tanúskodó, vonzóan és világosan megírt könyve mégis tanulságos olvasmány, jól példázza az olasz tudomány állásfoglalását a Weber felvetette s aktualitásban mit sem veszített problémával szemben. Wellmann Imre. · Pittioni, I{. : Urgeschichte. Allgemeine Urgeschichte und Urgeschichte Österreichs. (Handbuch für den Geschichtslehrer, hrsg. v. O. Kende. Ergbd 1.) Wien, 1937. F. Deuticke. 8° 212 1., 48 t. Amióta a történelemoktatás jóformán Európa minden egyetemén az őskor történetének és régészetének ismertetésével kezdődik, szükségessé vált olyan kézikönyv összeállítása, amely a hallgatók számára rövid összefoglaló áttekintést ad az egyes őskori kultúrákról, azok történetéről és a földben rejtőző emlékanyagáról. Ilyen kézikönyvek, ill. összefoglaló munkák közé kell számítanunk Déchelette, Obermayer, MacCurdy és Schuchhardt műveit s a legújabb irodalomból idesorolhatjuk Menghin „Weltgeschichte der Steinzeit" c. könyvét is. Magyar nyelven Roska Márton írt egy kétkötetes kézikönyvet, amely ugyancsak a régibb és az újabb kőkor kultúráit tárgyalja erősen egyéni felfogásban. A szakoktatás céljait akarja szolgálni P. munkája is s ezen a téren újabb örvendetes lépést jelent. Elismeréssel kell megemlékeznünk könnyen áttekinthető beosztásáról és arról a törekvésről, hogy kevés szóval, tömören és mégis sokat mondóan mutasson rá magára a lényegre. Szépséghibája viszont, hogy a szerző itt-ott az általános felfogással szemben is iparkodik egyéni nézeteit érvényre juttatni, noha ezeket nem tudja meggyőző érvekkel támogatni. Az őskőkor tárgyalása során bármennyire igyekszik is magát függetleníteni mesterének, 0. Menghinnek hatása alól, végeredményben mégis csak ezen az első kézből kapott alapon mozog, amidőn