Századok – 1938
Történelmi irodalom - Giurescu; Constantin C.: Istoria Românilor. II/1–2. k. Ism.: Gáldi László 220
226 TÖRTÉNETI IRODALOM kidomborodik-e fontosságuk G. szintézisében is ? El kell ismernünk, bogy e téren az oláh szerző meglehetős tárgyilagosságról tesz tanúságot. Bár nála a településtörténeti részletek sokszor teljesen homályban maradnak (ír-e valahol is az oláhoknak Erdélybe való fokozatos betelepüléséről ?), ezúttal a XV—XVI. század legfontosabb magyar telepeiről valóban tájékoztat. Ha a magyar kutatásokat fokozottabb mértékben használja fel, anyagát számos helynévtörténeti érvvel gyarapít'hatta volna.1 Megemlékezik az állami tisztséget viselt magyarokról is, valamint néhány kiváló magyar iparosról. Az erdélyi ipar fölényét többízben kénytelen elismerni (543. s köv. 1.), idevágó fejtegetéseihez azonban nyelvtörténeti adatokat alig fűz.2 Az oláh iparosok szervezeteiről szólva, megemlíti a protomester kifejezést (546. 1.), bár a XVI. század viszonyaira nézve ezt a kései, XVIII. századi fanarióta görög szót (> πρωτομάστορας) semmikép sem tarthatjuk jellemzőnek. Nem akarunk részletesen foglalkozni az irodalmi összefoglalással, melyben amúgy is kevés az eredetiség. A Neagoeféle intelmekkel kapcsolatban helyesen utal Russo véleményére (592. I.).3 Az erdélyi protestáns hatásra keletkezett'nyomtatványok fejlődéstörténeti értékét nagyon lebecsüli s még a híres szászvárosi Ószövetséggel kapcsolatban sem említi Heltai Gáspár szövegét, amely annak alapul szolgált.4 Egy olyan megállapítása van azonban, mely az efféle reticenciák mellett is fényesen bizonyítja a magyar kultúra termékenyítő hatását : 1544-től 1637-ig, tehát majdnem egy századon át csak Erdélyben nyomtak oláh nyelvű könyveket (618. 1.). Ugyanakkor a Kárpátokon túl kizárólag szláv nyelvű nyomdatermékek jelentek meg. Ez a tény, úgy látszik, magát G.-t is komolyabb elgondolkodásra késztette s ezért kerülte munkájában mindenhol a közvetlen célzásokat arra az állítólagos magyar .elnyomásra', mely a régebbi oláh történetírásnak állandó frázisa volt. Hasonlóképen óvatos az erdélyi fatemplomok sokat vitatott kérdésében is s nem foglal 1 Több moldvai helynév magyar eredetét érdemes lett volna megemlíteni, így Trotus (1502 : Totrus), magyarul Tatros a. m. Tatáros (ld. Lükő G. : A' moldvai csángók. Budapest 1936, 30. 1.), Agiud nem egyéb, mint Egyed(helma) (Egyed < Aegidius, Gombocz— Melich i. m. I. 1498.1. ; az Egyed > Agiud megfelelés magánhangzóira nézve v. ö. Enyed > Aiud) s Oituz neve (régen Ohtuz) szintén jellegzetesen magyar hangfejlődésről tanúskodik (v. ö. Mohtin > Majtény, stb., Lükő i. h. és Makkai L.: A milkói (kun) püspökség és népei. Debrecen 1936, 29. 1.). Ha elfogadjuk, hogy Hârlàu lakosai magyar szőlőművelők voltak (441. 1.), feltehető, hogy e hely neve a magyar horoló szerszámnévből származik (jelentése 'gereblyeforma eszköz, a mellyel a szőllő földjét kapálás után simára kaparják', Magyar Tájszótár 1. 890. 1.), v. ö. hordó > Hârdâu. 2 V. ö. Treml, i. m. 294. s köv. 1. 3 D. Russo : Studii bizantino-románe. (Bucuresti 1907.) 4 A magyar és oláh szöveg bilingvis kiadását Mario Roques-nak köszönhetjük (1925).