Századok – 1938

Történelmi irodalom - Giurescu; Constantin C.: Istoria Românilor. II/1–2. k. Ism.: Gáldi László 220

225 TÖRTÉNETI IRODALOM szláv helyneveket egyszerűen szláv-oláh névadásból magyarázni, holott e helyneveken az oláh hangfejlődésnek semmi nyoma nem maradt. Az erdélyi vajdaságot (342. s köv. 1.) és a székely székeket G. oláh hatással magyarázza, de felfogása mellett új érveket egyáltalában nem sorakoztat föl. Szabad-e mindezt csupán az olvasó hiszékenységére és érzelmi diszpozíciójára bízni ? A városi kultúrával kapcsolatban elismeri az erdélyi városi élet jelentős fejlettségét (426. 1.), de a magyar eredetű ora$ szónak1 eleven tanúságát siet lerontani azzal, hogy melléje állítja a szláv târg és a talán orosz vagy lengyel közvetítéssel átkerült német iarmaroc (<Jahrmarkt) szavakat (420. 1.). Miközben ezekre a nyelvi érvekre hivatkozik, elfelejti, hogy a iarmaroc szó a Román Akadémia szótára szerint sincs a XVIII. századnál hamarabb kimutatva2 s hogy így tanúsága a XV—XVI. századra vonatkoztatva semmit sem ér. Ami a többi magyar eredetű kultúrfogalmat illeti, mindenütt hasonló egyoldalúsággal találkozunk. Az oláh viteaz, viteji elnevezés, mely nyilvánvalóan azonos a mi vitéz szavunkkal, G. szerint szláv eredetű (511.1.),3 a zold (<zsold) pedig lengyel (515. I.).4

A dézsma oláh neve G. szerint csakis szláv lehet (354. I.)5

s ilis, mely kétségtelenül a magyar élés szó átvétele, feltétlenül török (564. I.).6 A pârgar német, a soltuz (<soltész) lengyel jövevényszóként van elkönyvelve, ami azt jelenti, hogy G. minden más nyelv hatását szivesebben elismeri, mint a magyarét, még akkor is, ha adatait világnyelven írt tanulmány alapján helyesbíthetné. Ezek után szinte meglepő, hogy G. az apród7 magyar eredetét mégis elismeri (380. 1.) s hogy a vornic hatáskörét a szláv elnevezés ellenére a magyar nádori méltóságból származtatja (369. 1.). Tudjuk, hogy a magyar-oláh érintkezésekben a Kárpátokon túli magyar településeknek igen jelentős szerep jutott. Vájjon des Roumains, I. 156. 1.) sem győz meg az oláh fag ,bükk' (<Jagus) szóból való származtatás helyességéről (ld. még Tamás L. : Rómaiak, románok, oláhok Dácia Trajánában. Budapest 1935, 188. 1.). 1 Treml, Ung. Jahrb. IX. 285—286. 1. 2 Dic^ionarul Academiei Románé, II. 438—439. 1. ; Tiktin : Rumänisch—Deutsches Wörterbuch, II. 749. 1. 3 Treml, i. m. Ung. Jahrb. IX. 277—280. 1. A szlávból való magyarázás előzményeire nézve ld. u. o. 278. 1. 5. jz. 4 Treml i. m. 311. 1. A magyarból való származtatást már Iorga elismerte (Histoire des Roumains et de leur civilisation, 135. 1.). 5 G. nem szívlelte meg Tamás következő figyelmeztetését : „An slavische Vermittlung des Wortes kann man aus sachlichen Gründen nicht denken, da die Rumänen an slawische Machthaber keine ähnliche Abgabe zahlten und auch in der griechischorientalischen Kirche das Zehensystem imbekannt war" (i. m. 292. 1.). 6 Treml i. m. 293—294. 1. A török-tatár eredet ötletét Säineanu vetette föl, ld. Influenta orientalâ J. XI. 1. 7 Az apród, (<apród) szóra nézve G. már 1438-ból közöl adatot (380. 1.), míg Tamás legrégibb előfordulásként csak egy 1479-i adatot említ (i. m. 283. 1.). Ez esetben G. adaléka nyelvészetileg is érdekesnek mondható. Századok 1938, IV—VI. 15