Századok – 1938

Történelmi irodalom - Dékény István: A történelmi kultúra útja. Középiskolai történelemtanítás. Ism.: Kring Miklós 202

204 TÖRTÉNETI IRODALOM csak adattömeget látott benne; ha mégis felvették a középiskolák tantárgyai közé, elsősorban mint az állampolgári nevelés eszközét értékelték. Nálunk Kármán az intézmények, az alkotmány, társadalom fejlődését akarja a történelem keretén belül bemutatni. „Az egyének mint ilyenek kevésbbé érdekelnek bennünket." Kármán úgy véli, hogy életrajzok előadása nehéz és érthetetlen a gyermek számára. Ez a felfogás nemcsak az ifjú léleknek, hanem a történettudomány természetének is teljes félreismerésén alapszik. A gyermeket és ifjút éppen a humánum, az emberi cselekvések érdeklik ; ezt az érdeklődést kell megragadnunk és segítségével fokozatosan kiszélesítenünk látókörét, hogy abba akkor, amikor elhagyja a gimnáziumot, már necsak az emberi cselekedetek, hanem ezek terméke, a kultúra is beletartozzék. A földrajztanítás módszertanának ma már általánosan elfogadott elve, hogy a tanulót, akihez közvetlen környezete áll legközelebb, a helyi viszonyok, a lokális földrajzi adottságok tüzetes megismeréséből kell szélesebb horizontokra felemelni. Lehet-e azonban feltennünk azt, hogy a gyermeket lakóhelyének, esetleg családjának története jobban érdekelné országa, vagy Európa történeténél, olyanformán, mint például a földrajz esetében környezetének térszíni formái, városának fekvése minden bizonnyal jobban érdeklik egy előtte merőben ismeretlen, sokszor közömbös táj hegy- és vízrajzánál ? (Itt nem gondolunk az exotikumokra !) Nagyon helyesen mutat rá D., hogy „ami a földrajzban a lakóhely, mint didaktikai kiindulási pont, az a történelemben a jelen." (34. 1.) Ez azonban necsak egyszerű kiindulási pont maradjon számunkra, hanem váljék a történettanítás alapelvévé, mert igazi történelmi kultúráltságra csak akkor tesz szert a magyar társadalom leendő vezetőrétege, ha állandóan érzi történelmi tanulmányai során a jelennel való kapcsolatot ; érzi egész életének az emberiség évszázados kultúrmunkájába való beágyazottságát. Érzi, hogy az az idő, amelybe beleszületett, nem esik kívül a történelmen, annak csak pillanatnyi végső pontja, azaz kétségtelen része. A tanuló a történelemben nem fog példatárat látni, mely az erkölcsi jó és rossz gyakorlati megvilágítását szolgálja, hanem magát az életet. Az eljövendő intelligencia állásfoglalásában maga mögött érzi majd az igazi értékek megvalósítására törő, nagy emberi erőfeszítéseket. Történelmi időkben mindig súlyos következményekkel járt az értelmiség félénk állásfoglalása. Mély történelmi kultúrában gyökrező intelligencia a nemzeti élet zavartalanságának kétségtelenül legerősebb biztosítéka. D. munkája nem áll meg az elvi kérdéseknél. A könyv jelentékeny részét a gyakorlat tüzetes megbeszélésének szenteli. Mivel a gyakorlat kérdései inkább a didaktika körében mozognak, itt nem térhetünk ki rájuk részletesebben. Mindössze azt említjük meg, hogy D. felveti egy ifjúsági történelmi folyóirat megindításának gondolatát. Sokat panaszkodunk arról, hogy nincs történelmi folyóiratokat és munkákat olvasó közönségünk. Talán nem hiú remény azt hinni, hogy a Kornis-—Dékány-féle prezentizmus szellemében felnevelt fiatal nemzedék jobbik része az