Századok – 1938
Értekezések - BARÁTH TIBOR: A török történetírás új útjai 192
A TÖRÖK TÖRTÉNETÍRÁS ÚJ ÚTJAI 197 Hogy alakult már most e céltudatos munka nyomán a törökség múltjának új értelme és mi a törökség helye a világ egyetemes történetében? Mi a török faj? Hol van az őshaza? Minő volt az őshazai műveltség? Hogy és miként folyt le a török népvándorlás? Mi az ottomán múlt értelme a török és meghódított területeken, főleg Kelet-Európában? Lássuk sorjában ezeknek a problémáknak mai állását. A török népek a világ tudós közvéleménye előtt egészen a legutóbbi időkig mint mongol eredetű, tehát sárga fajú népek voltak ismeretesek. Ez a tézis — mondják a törökök — hibás. Az angol, francia, orosz és japán tudományos missziók keleti Turkesztánban végzett kutatásai nyomán előkerült anyag s egyéb Kr. e. századokból eredő műtárgyak, valamint a törökök archeológiai és filológiai vizsgálatainak eredményei ugyanis ellenmondanak ennek az állításnak. Valójában a török a fehér fajhoz tartozik, s azon belül is díszhelyet foglal el. Karcsú, magas termetű, fehérbőrű, göndörhajú, az arca piros, szemtengelye vízszintes, arca tojásdad, feje pedig brachycephal. Az eddigi tévedés úgy magyarázható, hogy a mongolok és a törökök közt, akik Közép-Ázsiában már a prehistorikus idők óta egymás szomszédságában laktak, jelentékeny vérkeveredés állott elő. A törökök több mongol törzset le is igáztak s ezeket szokásuk szerint elől küldték a csatába. Az idegenek tehát leginkább ezekkel a törökökkel találkoztak, vagy ezek tűntek fel nekik leginkább, s így részben róluk terjedt el a téves antropológiai leírás. Egy másik kútforrása e téves leírásnak az Ázsia egyes részein ma is feltalálható mongol típusú „törököktől" ered. Ezek a mongol-törökök rég leigázott mongol törzsek maradványai, akik idővel eltanulták a török nyelvet. A török fajhoz tehát semmi lényeges közük sincs. Az igazi török faj képviselője a fehér ember. Őshazája e kiterjedt fajnak Közép-Ázsia széles fennsíkja, ahol ma is otthonos. Kiterjedésének jelenlegi határai északon a Földközi-tenger, a Fekete-tenger, a Kaukázus hegylánca, a, Volga-folyó Kazán vidékéig, majd az Irtisz-folyón túl fekvő vidék és az Altái hegylánc. Délen a keleti Turkesztán alsó vonala, a Pamir déli lábai és a Hindukus. Ezután a határvonal a mai Afghanisztán és Beludzsisztán keleti határai mentén dél felé fordulva halad az Indiai-óceán Omán-tengeréig. Hosszabban erre a tengerre támaszkodva, az említett két ország nyugati határán fordul ismét északra a vonal, Mechedig fut, aztán újra nyugatra kanyarodik, hogy a Földközi-tenger keleti öblében elvégződjék, bezárva egy óriási, Európánál is nagyobb területet.1 1 A mai „török világ" térképét Basri Gün Tekin közli (i. m., függelék). Ezzel a Deny által közölt térkép (Meillet—Cohen i. m., 6. sz.) nem egyezik meg ; igaz, az előbbi a faj, emez pedig a nyelv elterjedtségét mutatja. Á töröknyelvű népek mai lélekszámát Deny legfeljebb 39 millióra teszi. De megjegyzi, hogy a nagy területhez képest ez a szám meglepően kis népsűrűséget jelent. Azt is furcsának találja, hogy ilyen kis népsűrűség mellett az egymástól annyira
