Századok – 1938
Szemle - Viczián István; ifj.: A quadripartitum eltérései a Tripartitumtól a nemesi magánjogban. Ism.: Döry Ferenc 115
116 SZEMLE a jogélet különféle oldalairól való vizsgálatához.1 Víczián a Q.-nak a nemesi magánjog tekintetében a Tripartitummal való összehasonlítására vállalkozott. Munkájához a Q. interpolálatlan szövegét véve alapul, pontról-pontra tüzetesen megállapítja, hol és miben tér el a Tr.-étól. Előadásában nem ragaszkodik a Q. titulusainak sorrendjéhez, hanem rendszerezi az anyagot : először a személyi jogot, majd a vagyonjogot s végül a gyámságot tárgyalja. Az áttekintés megkönnyítése végett külön táblázatban is összeállítja, hogy a Q. minő címei térnek el a Tr. melyik címeitől ós viszont. Végighaladva az anyagon megállapíthatjuk, hogy a részletekben való számos eltérés ellenére sincs a nemesi magánjog alaptételeiben a két jogkönyv között lényeges különbség ; a Q. azonban sok helyen szabályozza a Tr. által nem érintett kérdéseket és sokszor helyesebb, méltányosabb jogi felfogást tükröztet vissza. Életbeléptetése kétségkívül előnyös lett volna magánjogunk fejlődésére s bizonyára nem egy per részesült volna igazságosabb eldöntésben. V. összeállítása tehát igen tanulságos, de —· bár nagy szorgalomról és pontosságra való törekvésről tanúskodik — mégsem kielégítő. Mindenekelőtt kár, hogy a szerző az összehasonlításnál egészen mellőzte a Q. interpolált szövegét, holott ez, mivel az interpolálás legalább is közel egyidejűleg és valószínűleg legfelsőbb utasításra történt, jogtörténeti szempontból szintén érdekes lett volna. Azt sem tudjuk megérteni, hogy a szerző a Q. kéziratai közül miért vette alapul éppen az Orsz. Széchényi-Könyvtár quart. Lat. 895. jelzetű, a XVIII. század végéről való, s mint néhány próba is meggyőz, éppen nem kifogástalan szövegét, mikor Illés megállapítása szerint az ugyanott őrzött fol. Lat. 512. jelzetű, XVI. századi kézirat adja a rendelkezésünkre állók között a legmegbízhatóbb szöveget. Lényegesebb fogyatkozása azonban a dolgozatnak, hogy a szerző több helyen hibásan értelmezi a Q. szövegét. Például az I. 21. címnél azt írja, hogy ha nemes ember nem nemesek vámköteles áruit magáénak mondja s ez bebizonyosodik, akkor a vámszedők mind a nemes, mind a kereskedő áruira vámot vethetnek ki. Helyesen : elkobozhatják az árukat (res ipsas . . . habent auferendi potestatem). A II. 14-nél azt mondja, hogy a végvárak feladóinak „az országlakos urak hozzájárulásával sohasem lehet kegyelmet adni." A szerző által használt kéziratban csakugyan ez áll : „item amissores castrorum finitimorum regni, quibus nunquam cum consensu dominorum regnicolarum gratiam facere potest", nyilvánvaló azonban, hogy a mondatban, melynek alanya nincs, másolási hiba van ; a helyes szöveget a nyomtatott Q. adja : „quibus neque rex, nisi cum consensu etc." Ugyanitt azt írja, hogy hűtlenségnek tekintendők mindazok az esetek is, melyeket a törvények a jövőben annak fognak nyilvánítani, a szöveg ellenben a múltban hűtlenségnek nyilvánított esetekről szól. A II. 11-nél a „homines foeminei sexus fratres consanguinei et generationales"-t „nők"-nek fordítja, a II. 25-ben a „relinquendo" szót „hagyományozza", a II. 26-ban a „resciendae veritatis causa"-t „az igazság nemtudása okából"(!) szavakkal adja vissza ; a II. 100. címnél, mely intézkedik arra az esetre, ha a kiskorú kezén levő birtokból hatalmaskodás történik, a „sí quid ex eisdem bonis violenter patratum fuerit" mondatot így fordítja : „ha valami a javakból erőszakkal lett 1 V. ö. Degré A. : A négyeskönyv perjogi anyaga ; ugyanaz : A Négyeskönyv büntetőjogi elvei. (1936.) Ism. Id. Századok 1936, 442. ós 456. 1.
