Századok – 1938
Szemle - Schell; Otto: Evangelium; Kirche und Volk bei Luther. Ism.: Miklós Ödön 112
114 SZEMLE javítgatta, míg végre 1534-ben azzal a meggyőződéssel tette le a tollat, hogy feladatát saját megelégedésére is megoldotta. A következő fejezetben Luther ama magatartását ismerteti Sch., amelyet a német és a római jog viszonylatában elfoglalt. A jogászokról többször lesujtóan nyilatkozott. Indítóoka ennek abban rejlik, hogy bár a kánonjognak már 1522-ben badat üzent, az újonnan szervezkedő egyház házasságjogi viszonylatokban mégis nem egyszer a kánonjog segítségét vette igénybe. Az egyetemeken ugyanis tudományos érvényű, egyetemes jelentőségű jogtudomány gyanánt csak a római jogot tanították, a „canonicus" és a „civilis" formában. Az egyiktől a lelkiismeret elnyomását, a másiktól viszont a hazai jogszokásokat féltette Luther. A maga részéről ott indította meg tehát a harcot, ahol megfoghatta : az egyetemi reform terén. Ebbeli törekvéseiben az evangélium új értékelése nyomán a kánonjogot egyszerűen mellőzni kívánta, míg a római polgárjog hatalmi igényeivel szemben hangsúlyozta a hazai jog igényeit. Sőt annyira ment, hogy az előbbinek csupán kisegítő szerepet szánt az utóbbinak hatalomra emelése mellett. Magyarázatul Isten teremtői munkájára hivatkozik, aki országokat és népeket különleges adottságokkal teremtett. Az ótestamentumi törvénnyel és természeti joggal szemben is hasonló álláspontra helyezkedik. Mózes törvénye a zsidók ,,Sachsenspiegel"-je. A természetnek nincsenek jogviszonyai, mert abban csak ösztönök uralkodnak és tárgyi adottságai vannak. Csak az ember számára létezik a jog, amely megmondja, minek kell történni. Forrása az emberi értelem, megjelenési formája pedig a népek jogszokásai, mely közös nevezőben mint „gyakorlati elv" érvényesíthető, nem mint önálló jog. Ötödik problémául Luthernek a középkori német császárság gondolatával szemben kialakult magatartását vizsgálja. Amikor Luther történelmi szerepe megkezdődött, a birodalom összekötő erői már felbomlásban voltak. A német-római birodalom univerzális és imperialisztikus céljai azonban változatlanul megmaradtak. V. Károly is ragaszkodott hozzájuk. Luther viszont a német nemzeti birodalom eszméjét ragadta fel, hangsúlyozva népének hivatását a nemzetek között. Nem politikum, hanem az evangéliumról alkotott képzetei vezették. Hangoztatta, hogy csak a testileg és lelkileg egészséges népnek van jövendője. Az utolsó fejezetben Sch. Luthernek a héroszról közreadott érdekes megjegyzéseit taglalja. Bevezetőül kitér arra a kérdésre, nem szolgálhatta volna-e Luther jobban a német nép egységét akként, ha Wormsban mindent visszavon ? Részletes történelmi elemzéssel ad rá tagadó feleletet. Innen tér Luther hérosz-problémájára. Az élet és történelem dinamikájában szerepe van a hérosznak, önmagát is annak érezte. A hérosz kiemelkedik a népek társadalmi és jogi rendjéből, mert küldetése Istentől van. Isten ugyanis héroszok által is végzi a maga munkáját rendszerint minden szabály ellenére, hogy bölcseségét és hatalmát megmutassa. Hivatásuk azonban csak a jóra irányulhat, ha jogi vagy társadalmi téren rombolnak is, mert, ha a rosszat szolgálja, nem hérosz, hanem tyrannus. A hérosz és a nép viszonyában az utóbbinak kell dönteni, kövesse-e? Luther alapvetése tehát a német nép jövendőjét döntötte el. Az egész tanulmánysorozaton végig megérezhető, hogy a németség mai sorsdöntő problémáinak megoldásához kívánta Sch. közel vinni Luther alapvető elgondolásait. Mondanivalói a keresztyén társadalom és szellemiség évezredes nagy kérdései körül csoportosulnak Luther történelmi alakján keresztül. Miklós Ödön.
