Századok – 1937

Történelmi irodalom - Szekfű Gyula ld. Hóman Bálint - 356

361) történeti irodalom. Tartalma lényegében az, liogy németségünk nem a Habsburgbirodalom, hanem elsősorban a magyar haza polgárának érzi magát és így a közösséggel szemben való kötelességeit is a magyar haza és a honalapító magyarság életfeltételei szabják meg. Az igazi patrióta most már nem a felvilágosodott polgár, hanem a felvilágosodott magyar („der aufgeklärte Ungar"), mert németségünk maga is ,,Ungar"-nak, azaz a magyar haza tagjának tekinti magát, s a ,,vaterlandisch"-jelző is csak a magyar haza határain belül lévő élet jelenségeket illeti meg. Joggal látjuk tehát ebben a „partialis" patriotizmusban a magyar-német közösségi érzés egvbeforradásának első jelentős fejlődési fokát. Windisch Károly Gottlieb pedig egyik legjellegzetesebb képviselője ennek a ,,hungarus"-közösségtudatnak : folyóirataival a haza becsületét akarja emelni, hazai tárgyú cikkeiben világosan nyomon követhetjük a ,,vaterländisch"-jelzönek magyar irányú eltolódását és általában a magyar szellemi élet szemmeltartásával jelöli meg a hazai németnyelvű irodalmi törekvések feladatkörét. Hogy közösségtudata szükségképen milyen irányban alakult tovább, azt legjobban a következő nemzedéknek a magyarsághoz való viszonya mutatja : Windisch veje, az esztétikus Schedius Lajos már minden érzésével a magyar nemzeti közösség tagja lett, minden tettével a reformkor magyar hazafi-eszményét igyekezett megközelíteni. Mindezt — legalább részben — Valjavec is észreveszi (114—115. I.), de „südostdeutsch" szemléletében megmerevedve, nem hajlandó a magyar föld és a magyar szellemi élet jelenségeinek jelentőséget tulajdonítani. Pedig minden megnyilatkozásában elfogulatlanul vizsgálva Windisch közösségtudatát és irodalmi munkásságának rugóit, nyugodtan megmaradhatunk kifogásolt megállapításunk mellett, hogy német nyelven írva a magyarság ügyét szolgálta ; mindenesetre jóval közelebb állunk ezzel a megállapítással a történelmi igazsághoz, mint ha „südostdeutsch" térbe állítjuk a pozsonyi polgármestert és ösztönszerűen felismertetjük vele, hogy a német „Volksboden" szélén mit kellett tennie ! (25. 1.) Végül még egyet : Valjavec tanulmányát kegyeletesen Bleyer Jakab emlékének ajánlja. Talán szabad a szerzővel szemben egy szerény kérdést felvetnünk : vájjon mit szólna Bleyer Jakab — aki rendíthetetlenül hitt a magyarországi németség sajátos szellemiségében és kulturális küldetésében — a „südostdeutsch"-á stilizált Windisch Károly Gottliebhez ? Pukánszky Béla. Hóman Bálint és Szekfű Gyula: Magyar Történet. VII. k.: Szekfű Gyula: A tizenkilencedik és huszadik század. H. és é. n. Kir. M. Egyetemi Nyomda. 8°. 450 1. Az új Magyar Történet befejező kötete sem szerzője, sem tartalma tekintetében nem szorul bemutatásra. Mert a „Hóman— Szekfű " ma már éppen úgy közszájon forgó fogalom, mint annakidején az úgynevezett Millenniumi Történet volt. Pedig a két