Századok – 1937
Értekezések - BARÁTH TIBOR: A dunai táj a francianyelvű történetírás tükrében (1871–1935) - 55–58
A DITNAI TÁJ A FRANCIA TÖRTÉNETÍRÁS TÜKRÉBEN. 81 véleménye. A háborús légkörben kikristályosodott nézetektől, melyek a felelősséget teljes mértékben a Központi Hatalmakra és elsősorban Ausztria-Magyarországra hárították,1 a német történettudomány nagyarányú kutatásaival kapcsolatban mintha szabadulni igyekeznének. E változást jól érzékeltetik azok a szavak, amelyekkel Fabre-Luce bevezeti egyik tanulmányát. ,,A szerző rájött arra", írta 1924-ben, „hogy a háború keletkezéstörténetét őszintén még senki sem írta meg s hogy ez a ,történet' még ma is csupán propagandairat. Átlátta, hogy az adatokat előítélet nélkül, új szellemben vizsgálva, egészen más eredményekre juthatni, mint aminőket a kormányok a cenzúra és haditanácsok idején a hiszékeny elmékben kialakítottak. A szellemi felszabadulást, ezt a nagy erőfeszítést kívánja szerző olvasóival együtt most elvégezni. Azt hiszi ugyanis, hogy Franciaországban az idő elérkezett a színigazságnak a közlésére és hogy a nemzetközi problémákat egész mivoltukban keletkezésüktől kezdve kell felvetni, — avagy le kell mondani azok megoldásáról".2 E lelki felszabadulás óta az Ausztria-Magyarország szerepére vonatkozó nézetek valóban sokat tisztultak. Elismerik az írók, hogy nemcsak a Központi Hatalmak voltak hibásak, hanem a Szövetséges és Társult Főhatalmak („Hármas Szövetség") is. A felelősséget, melyet nem egyenlőképen osztanak meg a hadviselő felek közt, két időpontra igyekeznek megállapítani : először 1914 júliusára vonatkozólag (responsabilité immédiate), másodszor nagyobb történeti távlatból, 1871-től. Az elsőt illetőleg Fabre-Luce rendkívül finoman árnyalt kifejezésekkel így nyilatkozik : „A valóság az, hogy Németország és Ausztria-[Magyarország] azokat az intézkedéseket tette meg, amelyek a háborút lehetségessé ; a Hármas Szövetség pedig azokat, amelyek azt biztossá tették. így egész Európa gyengén állt ellen a háborúnak. De mégsem jogos ebből a hadviselő csoportok azonos felelősségére következtetni, mint néhányan cselekszik. A Központi Hatalmak mentsége csak az, hogy a béke megmentésére lehetőséget hagytak ; a Hármas Szövetség hibája főleg az, hogy ezt a lehetőséget nem ragadta meg. A háború közvetlen előzményeinek ez a tanulsága."3 1 P. Bertrand (L'Autriche a voulu la grande guerre. Paris, 1910. XVI. 487. 1.) és G. Bock (La responsabilité de la Hongrie. Paris, 1917. 247. 1.) munkái klasszikus példái annak, miként igyekeztek a felelősség teljes súlyát a Monarchiára hárítani. 2 La victoire. (Paris, 1924.) VIII. 1. 3 U. o„ 232., 238. 1. Századok, 1937. I—III. 6
