Századok – 1937

Történelmi irodalom - Szekfű Gyula ld. Hóman Bálint - 356

361) történeti irodalom. oldotta meg. Az anyag természetéből és roppant terjedelméből következik, hogy itt még kevesebbet időz a konkrét adatok időrendi felsorolásánál, illetve az események puszta elbeszélésénél, mint az előző kötetekben. Hiszen nem régi értelemben vett elbeszélő vagy, ha úgy tatszik, politikai történet írása volt a célja — ennek a millenniumi történet után nem is igen lett volna értelme —, hanem a magyarság egész múltjának," történeti életének magasabb szintézisbe foglalása. Ezért az eseményekkel nem önmagukért, hanem elsősorban értelmükért foglalkoztak ; csupán héjnak, buroknak tekinti őket, melyen át kell magát rágnia, hogy a mögötte rejtőző tartalomhoz, a lélekhez hozzá tudjon férkőzni. A lelket azonban nem a pragmatikus történetírást jellemző moralizálással vagy a liberális történetszemlélettől elválaszthatatlan szabadságrajongással, hanem a mélyebb összefüggések felfedésével iparkodik megérzékeltetni. Ebből a törekvéséből önként következik előadásának nagyvonalúsága : az apró részletekkel való pepecselést éppen azért kerüli, mert mindenütt tisztán és töretlenül akarja láttatni a fejlődés fonalát. Ugyancsak ezzel áll összefüggésben intuitiv eseményszemlélete : a fejlődést nem egyes megnyilvánulásaiban, hanem a maga egészében látja és láttatja. Ezért nincs szüksége rá, hogy külön fejezetekben szóljon a politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális élet jelenségeiről : mindezeket egyetlen grandiózus képben tudja összefogni. Nagyon messze vezetne, ha állításunk igazolására az egész kötet tartalmát részletezni akarnók. Ezért csak mint legszemléletesebb példákat emeljük ki a rendi és a reformnacionalizmus érdekes szembeállítását, Széchenyi reformprogrammjának mély világnézeti beágyazását, a nemzetiségi kérdés kifejlődésének sok tekintetben újszerű felfogását, mindenekfölött pedig kiegyezésutáni történelmünk mérlegének felállítását. Itt igazán érintetlen őstalajon mozgott a szerző s a rendezés mellett az anyaggyűjtés munkáját is jórészt neki magának kellett elvégeznie. Hiszen saját művén, a Három nemzedéken kívül más érdemleges összefoglalás nem állott rendelkezésére. (Gratz Gusztáv kitűnő munkája később jelent meg !) Annál nagyobb elismerést érdemel tehát, hogy kitűnő szempontjait minden vonatkozásban gazdag szemléleti anyaggal tudja illusztrálni. Könyvének ez a része külön kis mestermű, melyet hálával illik fogadni mindenkinek, akinek fáj a magyar sors alakulása. A Három nemzedék harmadik és negyedik könyvének szorosan körülhatárolt előadása itt lényegesen kitágul s az új anyagtól és új szempontoktól még elevenebb és életteljesebb színt nyer. Bármily nagy elismeréssel adózunk azonban Sz. kitűnő szintézisének, tisztában vagyunk vele, hogy mindenkit nem fog kielégíteni. Mert bizonyára lesznek, akik történetszemléletét vagy legalább annak egyik-másik részletét elhibázottnak fogják ítélni. Azt azonban mindenkinek, még legszigorúbb kritikusainak is el kell ismerniök, hogy teljes illetékességgel : tudással, lelkiismeretességgel és mély erkölcsi felfogással nyúlt témájához. Sokszor mintha a szabadságharc nagy bujdosójának, Szalay