Századok – 1937

Történelmi irodalom - Meinecke; Friedrich: Die Entstehung des Historismus. Ism.: Joó Tibor 360

361) történeti irodalom. Lászlónak hangját hallanók : ugyanaz a nemes pátosz, borongó mélabú és hazafias aggodalom cseng ki soraiból. A különbség csak az, hogy az új Szalay hasonlíthatatlanul szélesebb látókörre), gazdagabb anyaggal, modernebb kutató módszerekkel és finomabb irodalmi eszközökkel dolgozik, mint a régi. Nem ok nélkül említjük Szalay László nevét. Mert Szekfü történetírása abban is rokon a nagy emigráns történetíróéval, hogy a tudósok szűk körén túl a nemzeti közvéleményre is iparkodik hatni. Ezért nem éri be az események egymás után sorakoztatásával és összefüggésük feltárásával, hanem igyekszik a nemzeti fejlődés egészéhez való viszonyukra, azt előmozdító vagy gátló hatásukra is rávilágítani. Mert őbenne a régi nagy történetírók példájára meglehetősen sok van a próféta lényéből és ambíciójából : a nemzeti történelmet a múltról való beszámolásnál többnek : nagy nemzeti lelkiismeretvizsgálásnak látja, melyből a jelen és jövő nemzedékének tanulnia és okulnia kell. És éppen ez a prófétai mellékzönge adja meg munkájának sajátos varázsát. Minél jobban belemerülünk olvasásába, annál inkább érezzük, hogy a felvázolt eseményekben a mi sorsunk eredői bontakoznak ki. Innen van, hogy nemcsak érdeklődéssel, hanem mélységes beleéléssel is követjük előadását ; úgy érezzük, hogy minden fejezet közelebb viszi a végkifejlethez azt a nagy drámát, melynek szenvedő hősei végelemzésben mi vagyunk. Sz. munkáját tehát nemcsak mint tudományos teljesítményt, hanem mint nagy nemzeti tettet is kell méltányolnunk. Mint tudós alkotásról, eltérők lehetnek róla a vélemények, de mint nagy nemzeti lelkiismeretvizsgáláshoz csak egy óhajt fűzhetünk hozzá : vajha minél több magyar lélekben támadna fel nyomán a katharzis felemelő érzése. Balanyi György. Meinecke, Friedrich : Die Entstehung des Historismus. I—IL München u. Berlin, 1936. Oldenbourg. 8°. 656 1. Régóta nem gazdagodott tudományunk elméleti irodalma oly fontos könyvvel, mint amilyen ez a nagyszerű mű ; a historizmus történelmi öntudatosításához pedig Troeltsch „Die Probleme des Historismus"-a óta egyetlen egy sem járult ily mértékben hozzá. Troeltsch a XIX. század történetszemléletét analizálja, M. müve pedig e szemlélet eredetét, kibontakozását és a teljes érésig fejlődését varázsolja szemünk elé. M-nek a jelenségek legtitkosabb, már öntudatlan rejtekéig ható éles tekintete, ábrázoló művészetével párosulva, valóban oly közel hozza a szemlélőhöz a gondolat szövevényes életét, mint kevesen a történelemírás legelsői között is. M. analitikus elme. A homályba vesző szálakat kutatja elsősorban. De amint végigkíséri útjukat, szemünk előtt teremti újjá azt a szintézist, melyet maga a történeti élet font e szálakból egybe. E szintézis ábrázolásának azonban feltételei vannak. Senki sem képes rá, kiben a historikus analizáló képességéhez nem társul az élet egyetemét átfogó teoretikus szellem, aki egyszóval nem historikus és filozófus egyszerre. Ha pedig éppen a gondolat fejlődésének történelmi ábrázolására vállalkozunk, akkor