Századok – 1937

Történelmi irodalom - Diplomatarium Italicum. I–III. Ism.: Vanyó Tihamér 338

történeti irodalom. 339 közi tudós köreiben jó nevet szerzett magának és olyan eredményekre jutott, amelyeket a magyar tudománynak is föltétlenül figyelemre kell méltatnia. Ez különösen azért kötelességünk, mert az anyag legnagyobb részében bennünket a legszorosabban érint és nemzeti multunk megismeréséhez új és fontos adatokkal szolgál. A román kutatók ugyanis a ma Romániához tartozó egész terület múltjára terjesztik ki kutatásukat s így kiadányaikban természetesen elsőrendű szerephez jut a moldvai és az erdélyi magyarság sorsa, amely egyrészt az odaküldött hithirdetők miatt, másrészt pedig a vele kapcsolatos császári politika következtében a nunciusoknak és a római központi szerveknek nagy érdeklődésére tarthatott számot. Ezt még csak megerősítette az uniónak Róma által állandóan felszínen tartott gondolata s az említett területeknek a lengyel és török ügyekkel való állandó kapcsolata. így a román történettudósoknak olaszországi levéltári kutatásokon épülő valóban munkája délkeleteurópai jelentőségre emelkedik. A kötetekben az eredeti nyelven közölt anyag elején rendszerint terjedelmes bevezetés tájékoztat a kérdésről és az új eredményekről, általában bő könyvészeti jegyzetek kíséretében, amelyek a románnyelvű irodalmat szinte teljességgel adják és magyar műveket is igen gyakran idéznek. A tanulmányi résznek kivétel nélkül olasz nyelven való megírása pedig szélesebb körben hozzáférhetővé teszi eredményeiket. Az eddigi kötetek anyagának zöme a nunciusi jelentések és a Propaganda-kongregáció irataiból került ki, mert a régi Románia területe és hosszú időn át Erdély is nem a rendes hierarchikus szervezetbe volt beiktatva, hanem a Propaganda alá tartozott. Az első kötetben Cälinescu G. egész könyvre való forrásanyagot ad, jelentős bevezetéssel ellátva, a Moldvában 1639—1762 közt működött olasz s főként minorita misszionáriusok tevékenységéről. (1—215. 1.) Moldva a XVII. és a XVIII. század folyamán a török, lengyel, orosz és császári érdekek ütközőpontján feküdt és hadfelvonulási terület volt, úgyhogy rövidebb békés korszakok után mindig újból és újból visszaesett a háborús területek szomorú sorsába. Ez a körülmény rendkívül károsan befolyásolta a hithirdetést. Eltekintve a Moldvában levő kevés jezsuitáktól és a néhány plébánián működő magyar paptól, akik azonban székhelyükön kívül nemigen tevékenykedtek, az egész Moldvában elszórtan élő lelkek gondozása az olasz minoriták feladata volt. A hithirdetők 3—9 évig voltak kötelesek Moldvában maradni. A szerző szerint mindnyájan megtanulták a román nyelvet, ami az olaszhoz való hasonlóság miatt könnyű volt, s a szintén tekintetbe jövő szakadárok megtérítéséhez szükséges, míg a számukra nehéz magyar nyelvet nem tudták úgy elsajátítani s ezt a magyarok nem nézték jó szemmel. A hithirdetők működését megkönnyítette a töröknek és a fejedelmeknek a vallásgyakorlat dolgában általában tanúsított türelmessége, de a görögkeleti papság nagyon sanda szemmel nézte azt. A görögkeletiek közül nem is igen sikerült sokat a katolikus vallásra áttéríteni s az áttértek is igazában inkább visszatértek voltak, főként a kálvinisták és az evan-22*