Századok – 1937

Történelmi irodalom - Iorga; N.: La place des Roumains dans l’histoire universelle. I. Ism.: Elekes Lajos 323

34(1 történeti irodalom. alapján kétségtelen az erdélyi román uralom és ellenállás. A hódítás nem változtat a régi életen, a különállás is megmarad, összekötő kapocs csupán a királyság, de ennek képviseletében a régi szláv-román vajdai intézmény él tovább. Román eredetű a szász székszervezet is, hasonlóképen az Andreanumban említett „fora" ; az előforduló helynevek „régiek, tehát románok" (Tertillon etc.). A „gyepii bizarr elméletét" tárgyi alap nélkül, a kontinuitás tényének megkerülésére találták ki ; a valóság az, hogy az Erdélyt lakó románság bizánci jellegű erdőőrzési szisztémájával (clausurae) belekapcsolódik a határvédelembe is, így például Clus-vár előtt Felek románjai, kik különben, mint 1. megjegyzi, a XV. század előtt elég gazdagok egy szép gótikus templom építésére. E román „chevaliers ruraux" az Anjoukorban, új társadalmi rend születése idején, nagy jelentőséget nyertek. Közben a magyar foglalás tovább terjed Kelet felé ; a munka javát itt is idegenek, a német lovagok végzik, kik a moldvai sóvidékre magyarokat is telepítenek ; a német-magyar település áthúzódik Muntenia területére is Cámpulung tájáig ; a magyar terjeszkedés bázisai ezenkívül Baia és Szörény. A településnek hadi jelentősége is van, a tatár foglalás azonban elmossa a kún terület felé indult terjeszkedés hatásait. A románság fejlett gazdasági viszonyok közt él (. . . une phase avancée de la vie économique . . . 159. 1.), s később a tatároktól összetört kúnok nyomdokain s a Fekete-tenger felé vezető kereskedelmi utak segítségével államfejlődése is megindul. A középkor végére némi nyugati elemek hozzájárultával (térítések és lovagság ; utóbbi az Anjou-kori francia hegemónia révén terjedő keresztes-szellemmel karöltve) kialakulnak a „kis imperiumok"-hoz hasonló szervezetű államok. I.-nak a román őstörténetre vonatkozó fejtegetése a régi substratum-elméleten nyugszik, mely a balkáni fejlődések sok egyező vonását egy összefüggő, egységes kultúrájú őslakosság hatásának tulajdonítja. Kétségtelen, hogy ez elmélet a Balkánkutatás szempontjából sok termékeny indítékot ad ; viszont egyrészt a feltett alapkultúra korántsem tekinthető ismertnek (s könnyen circulus vitiosusba tévedhetünk, késői jelenségekből következtetvén az alapokra, majd ezekről vissza a fejleményekre), másrészt éppen újabban az egyezéseket későbbi egységes hatással igyekeznek magyarázni, ami a I. egy régebbi művében1 felsorakoztatott jelenségek tekintélyes részére kétségkívül áll ; semmiképen sem szabad tehát a fenti alapon álló következtetéseket tényszerűen kezelnünk. A trákság északi kiterjedése ugyancsak bizonytalan. A balkáni latinság fejlődése igen érdekes problémákat tár kutatója elé, ezek azonban nem kapcsolandók egybe a dákoromán kontinuitás hipotézisével ; helytelen, mint I. teszi, a Balkán-latinság kutatásában eszközt keresni, határait a hipotézis igazolásáig erőszakolván ; még helytelenebb e célból nyugati 1 N. Iorga : Le caractère commun des institutions du Sud-Est de l'Europe. (Paris, 1929.)