Századok – 1937

Történelmi irodalom - Schaller; Heinrich: Die Reformation. Ism.: Révész Ime 241 - Schaller; Heinrich: Die Weltanschauung des Mittelalters. Ism.: Révész Imre 241

242 történeti irodalom. Szerzőjük, ámbár — tudomásunk szerint — egyáltalán nem tartozik még a német tudományosság márkás nevei közé, önálló, új tudományos feldolgozás igényével — amely annyira önérzetes, hogy még csak egy bevezetést vagy egy előszót sem tart szükségesnek előrebocsátani — magát a középkor világnézetét és a reformációt akarja adni, 10 és 5 ív terjedelem keretében ! A mai német politikai szemlélet erőszakolt alkalmazását kapjuk itt a történettudományban. A kereszténység zsidó szekta és ezt a jellegét sem a katolicizmusban, sem a protestantizmusban nem vetkőzte le. Szerencsére sem az egyiknek, sem a másiknak nem sikerült teljesen elnyomnia az északi lélek, a germán fajiság végtelenül nemesebb értéktartalmának érvényesülését : a középkori kereszténység főleg a misztikával meg a gótikával segítette azt elő akaratlanul is, míg a reformáció leginkább a német nemzetélet fölszabadításával szolgált neki, persze szintén akaratlanul. De ma már mindakettő idejétmúlta dolog ; szeretni elvégre még most is lehet bennük sok mindent, de megérteni nem (Die Reformation, 84. 1.) ; mert a mai kor új, kötelező állami vallásosság után vágyakozik, amely az apostoli hitvallásból csak az Atya Istenről szóló cikket tartja meg s inkább lesz antik és germán, mint keleti és sémita, inkább kozmikus és liturgikus, mint moralista. (U. o. 54. 1. jz.) Mondanunk sem kell, hogy ezekben az alaptételekben nem értünk egyet a szerzővel. De még mindig nyereségnek tartanok — az elvi tisztázódás mellett módszerileg is érdekelne bennünket —, hogyha a két munkában ezeknek a tételeknek tiszteletet parancsoló tárgyismereten alapuló, elmélyedő és foglyulejtő dialektikájú levezetésével, vagy legalább valami megvesztegetően ügyes, színpompás illusztrálásával találkoznánk. Azonban a szerzőnek nincs egyetlen önálló gondolata vagy ötlete, színe, nemhogy olyan villámfényű új megvilágításai akadnának, aminőkkel Schöffler „Die Reformation" című munkájában találkozunk1 ; mondanivalóit, nagyon sokszor merő lexikális módon és stílusban, kizárólag néhány régibb és újabb feldolgozásból hordja össze — ezeket és egyéb, alighanem inkább csak a könyvcímekre kiterjedő ismereteit szeszélyes ötletszerűséggel és példátlan felületességgel repertorizálja lábjegyzeteiben —, de még így is hamar kifogy belőlük és ezt az alig több mint 15 ívnyi terjedelmet, két ilyen témáról, csak úgy bírja kitölteni, hogy annak legalább egy jó negyedrészén a beható elemzés és értékelés legkisebb törekvése nélkül lapokra terjedő forrásidézeteket ád, úgyhogy a két könyve helyenként történelmi olvasókönyv vagy szemelvénygyűjtemény benyomásával hat az emberre. Viszont ezeknek a szemelvényeknek az összeválogatásában sem bírunk felfedezni semmiféle elvet, rendszert és egy bármily vüágnézetű tudományosságban kötelező módszeres alaposságot : az Ágoston-szemelvényekhez például egyetlen forrása a Harnack-féle német florüegium, amely ugyan a legsikerültebb ilynemű „breviáriumok" egyike, de világhírű 1 Ld. : Századok, 1937. 94—96. 1.