Századok – 1937

Történelmi irodalom - Plucknett; Theodore F. T.: A concise history of the Common law. Ism.: Bónis György 236

237 történeti irodalom. alapvetését is magában foglalja s így a tárgyalásban a kettő nem választható el. Olyan címek láttán, mint „parlamenti jogalkotás", az olvasó megérzi a jog és főleg a középkori jog szerves egységét és örömmel látja a feldolgozás egysége felé vezető lépéseket. Maitland dictumát, miszerint az alkotmány és jog elhatárolása ma is nehéz, de a középkorban egyenesen lehetetlen (Pollock—Maitland : A history of English law before the time of Edward I. 2. kiad. Cambridge, 1898, I. к. XXXVI. 1.), P. könyvének felosztása és tárgyalása hathatósan támogatja. Az első könyv általános áttekintést ad, három részben : „a korona és az állam" cím alatt rövid, világos és mesteri összefoglalást kapunk az angol jog fejlődéséről, P. célkitűzése szerint a politikai, gazdasági, társadalmi és vallási formáló eszmék keretébe beállítva (V. 1.) ; a „bíróságok és a (jogi) hivatás" története után pedig „a jogtörténet egyes tényezői" cím alatt meglehetős tömörséggel fog egybe római jogot, kánonjogot, szokást, törvényhozást és precedenst. A második könyv, a „különös rész" foglalkozik az eljárással, bűncselekményekkel és magánjogi vétségekkel (tort, a kettő együtt tárgyalva), dologi joggal, kötelmi joggal, és az equity-vel (a kancellár bírói szokásjogával) zárul. A sorrendet azért emeljük ki, mert nem a megszokott és várt korszakos felosztást követi a szerző, hanem tárgyak szerint osztályoz és az egyes részeken belül kíséri a jogterület alakulását az angolszász kortól a mai helyzetig. Meg kell állapítani, hogy a történeti áttekintés korrektívuma mellett a rendszer nagyon jól beválik, de nehezen volna alkalmazható olyan jog történetében, mely a common law egyedülálló folytonossága helyett kodifikáció vagy recepció megszakításait tünteti fel. Azt is észre kell vennünk, hogy a törvényhozás, az újkori jog mindenható forrása, illő szerénységgel csak mint a jogtörténet egyik tényezője, a III. rész 4. fejezetében jelenik meg, miután a szerző eléggé hangsúlyozta, hogy a középkori jog elsősorban a nemzet szellemi és anyagi fejlődésének része, majd a bíróságok munkájának eredménye, s csak azután jönnek számba más befolyások. Hogy az újkorra is kiterjedő tárgyalás első szempontja a középkori felfogás, azt érthetővé teszi Holdsworth véleménye (i. m. IV. k. 5. 1.), mely szerint az angol jog sajátságos jellegét a középkori eszméknek és intézményeknek a modernek fölötti győzelme adja meg. Erről egyébként a mai common law is tanúságot tesz. A módszer P. munkájának igazi ereje. Az angolokra jellemző bölcs bizalmatlansággal fogadja a kontinens egyes nemzeteinél nagy divatban levő történeti elméleteket ; nálunk sem veszne kárba figyelmeztetése, hogy különböző helyen vagy időben feltűnő, külső látszatra hasonló jelenségek közt ne keressünk összefüggést addig, míg erre alapos bizonyítékunk nincs (104. 1.) és mély meggyőződés, mondhatnók megvetés érzik szavain, mikor haszontalannak nyilvánít minden alaptalan általánosítást. (467.1.). Ezek helyett az okleveles anyaghoz fordul és nem mulasztja el felhasználni a legtávolabbi amerikai folyóiratban elrejtett részletfeldolgozást sem. Az oly gazdag anyaggal megáldott