Századok – 1937
Értekezések - BARÁTH TIBOR: A dunai táj a francianyelvű történetírás tükrében (1871–1935) - 203-230
a dunai táj a francia történetírás tükrében. 225 amit én (mondja Jorga) mindig igyekeztem cáfolni. A román fejedelemségek vazallitása alig jelentette az ottomán birodalombeli tartományok rangfokát. A két oláh fejedelemség, Moldva és Havasalföld sohasem veszítették el teljes önállóságukat (leur autonomie absolue) és ama jogukat, hogy rendelkezhessenek mindazon kiváltságokkal, amelyek az állam attribútumai : fejedelemválasztás, törvényhozás joga, hadviselés a szultán engedélye nélkül, aki a dolog megtörténte után megharagudhatott. . . Szó sincs szolgasági helyzetéről (situation d'esclavage), az oláhok teljes meghódolásáról (soumission absolue), avagy elviselhetetlen zsarnoki uralomról (situation de tyrannie insupportable ... de la part de l'Empire ottoman). Úgyhogy Moldva és Havasalföld, de különösen Moldva, mely elsősorban volt érdekelve, választhatott e vazallusi, ajándékokkal és évi bérrel megvásárolt önállóság és a keresztény politikai rendszerbe való bekapcsolódás között."1 A XVIII—XIX. századra vonatkozólag pedig ugyanez a francia nyelvű historikus új értékelés tárgyává teszi a fanarióták uralmát és megtisztítva a korszakot minden az egyetemes történetírás által jólismert keleties vonásától, úgy állítja be, ( jaint^ a^) a két fejedelemség Nyugat-Európával legalább is azonos színvonalú életet élt volna.2 Az oláh professzor azonban továbbmegy és ezt a felfogást kulturális térre is átviszi. Kideríti, hogy a magyaroktól az oláhok semmit sem tanulhattak, mert a magyar kultúra túlszegény volt és minden eredetiséget nélkülözött ahhoz, hogy komoly befolyást gyakorolhatott volna a szomszédos kultúrákra. „Tőlük sem várhattunk többet, mint a besenyőktől vagy kunoktól."3 No és a magyarok szellemileg hamar felszívódtak a németségbe. Ha az oláhok valamit tanulhattak, azt a szászoktól tehették.4 Tibal elismeri, hogy a magyar királyok léptették be az oláhokat a nyugati kultúra körébe turques, ni partie de l'Empire ottoman". Revue historique du Sud-Est européen, 1934. 170. 1. 1 Jorga : Sobieski et les Roumains, 1683—1696. (Paris, 1933.) 3. 1. 2 Jorga : La place des Roumains, II. 195—197. 1. 3 U. ő : Histoire des Roumains, 50. 1. 4 U. o., 140. 1. — Nincs emlités a magyar történetírás befolyásáról az oláh történetírásra Jorga „Les études d'histoire en Roumanie pendant le XIXe siècle" (Revue historique du Sud-Est européen, 1933. 199. 1.) c. dolgozatában, mint ahogy nincs szó magyar befolyásról ugyané szerzőnek pl. „Penseurs révolutionnaires roumains de 1804 à 1830" (Bukarest, 1934.) с. munkájában sem. Hanes „Histoire de la littérature roumaine" (Paris, 1934.) с. könyve szintén nem beszél magyar befolyásról. Századok, 1937. IV—VI. 14
