Századok – 1936
Értekezések - RÉVÉSZ IMRE: Debrecen lelki válsága 1561–1571. - 38–75
DEBRECEN LELKI VÁLSÁGA. 1561 1571. 75 felnőttek keresztségét gyakorolták, a rajongás egyéb külső jelenségeivel már rég szakítottak, az antitrinitárizmust nem vállalták, a münsteriekkel való azonosítás ellen állandóan tiltakoztak s egy részük — a ,,Schwertler" a ,,Stäbler"-rel szemben — a konzervatív polgári rendbe való beilleszkedés terén olyan messze ment, hogy az a kevésbbé megalkuvók heves ellenmondását hívta ki.)1 Ez alapon föltehették, hogy ha mindjárt kezdetben nem hívják ki maguk ellen, leghírhedtebb tanuk nyilt hirdetésével, a fennálló rend egyházi és világi védelmezőit, talán Debrecenben is rokonszenvre találnak és maradásuk lesz. Ennek a taktikának meg is volt annyi eredménye, hogy fellépésük, bár feltűnést, izgalmat és ellenmondást természetesen keltett, de nagyobb vihart éppen nem támasztott, úgy hogy Méliusznak és Debrecen tanácsának a ,,gaz Tamás"2 és elvrokonai ellen való irodalmi és hatósági fellépése ellenére az anabaptista és antitrinitárius eszmék magvetése az egyidejűleg sok más természetű izgalomnak, súlyos elemi csapások, háborús veszélyek megpróbáltatásainak kitett, élénk szellemű, művelt város alkalmas lelki talajában megragadt és csöndesen csírázni kezdett. llévész Imre. 1 Hogy a debreceni szellemrokonok ezekkel a morva-magyarországi (főcsoportjukban leginkább Huter-féléknek, a magyar Felvidéken később „Haushaben" nevű közös telepeikről „habán"-oknak nevezett) anabaptistákkal közvetlen összeköttetésben nem állhattak, azt bizonyltja az is, hogy amazok kommunisztikus gazdasági-társadalmi eszméinek és berendezkedésének —• amelyeknek egy jó darabig kiváló ipari és egyéb gazdasági teljesítményeket köszönhettek — Aranyóknál semmi nyomuk, aminthogy semmi nyomuk az északolasz anabaptista antitrinitárizmusban sem. Lásd erre nézve különösen J. Loserth : Der Communismus etc. 231. skk. 1. A közéjük szintén a 60-as években beszivárgott északolasz szellemrokonokkal —- noha mártíriumra való készségüket méltányolták —- dogmatikai tekintetben nem vállaltak közösséget. Beck i. m. XI. 1. v. ö. 211. és 239—-243. 1. — A „habán" névről Beck u. о. XVIII. 1. — A „Schwertler" ós a „Stäbler" ellentétéről u. o. 73. 1. — Orthodox-trinitárius, a münsteriekkel szemben való ellentétet erősen hangoztató, egyéb szempontból is tanulságos hitvallásuk a morva rendekhez 1545-ből, u. o. 169. skk. 1. — A münsteriekkel való közösség megtagadására nézve igen erőteljes nyilatkozatok olvashatók : Geschichts-Buch der Hutterischen Brüder 107. ós 407. l.-on. 2 Magiar Pred. Cccc4 —Dddd.