Századok – 1936
Értekezések - RÉVÉSZ IMRE: Debrecen lelki válsága 1561–1571. - 38–75
•64 RÉVÉSZ IMRE. és gyülekezeti etikát a legszigorúbb törvényesség jegyében alakította ki (a Hegyi Beszédből s Jézus egyéb, betűszerint értelmezett kijelentéseiből csinálván meg a maga „törvényét" s ezeket ruházván fel az „abszolút természetjog" tekintélyével). De azért egyes spiritualista gondolkodóknál együttességben is meg lehet találni egyrészt az aszkétikus, másrészt az antinomista álláspontot : így tanítja például Franck Sebestyén, egészen Aranyra emlékeztetően, hogy a test nem egyéb, mint „das ganze adamische Wesen und alles was nach Menschenart und Natur ist, nicht bloss äusserliche weltliche Sünde und Laster, sondern auch alle menschliche Weisheit und Frömmigkeit und das ganze gottlose Wesen." Isten szelleme és a testiség közt kibékíthetetlen ellenkezés van. Az emberi szívben az „inwendiger Christus" mellett egy „Adam in uns", egy „inwohnender", „vermenschter Teufel" is1 lakik. Ez a megint csak bibliaellenes aszkétizmus szintén természetesen vonja maga után — éppúgy, mint az imént a bibliaellenes spiritualista önérzet —az imádság erejében való kételkedést, a Krisztussal való szembehelyezkedést : az ember átkozott, hogy szentelhesse meg hát az Isten nevét? A testi jó mind ördög, tehát a mindennapi kenyérért sem szabad imádkoznunk. Ezek a szélsőséges, rajongó tanítások mélyebb gyökeret nem igen verhettek Debrecenben a legizgatottabb idők folyamán sem. A három évvel későbbi vádak között már csak a „sunt ávTÍvonoi, negant legem docendam esse" (M.—Ap. D9) szerepel, nyilván nem magára a (lutheránus részről épp ellenkezőleg mindig, mai napig is törvényeskedéssel vádolt) református tanra, hanem az Arany-félére vagy annak valamely utóhajtására célozva. Méliusz maga egyéb irataiban szintén nem tartja szükségesnek e rajongó tanok kifejezett cáfolatát, noha természetesen más kapcsolatokban — a református keresztyénség alapjellemének megfelelően — többször nyomatékosan rámutat az isteni törvénynek a választottak és megváltottak életében megmaradó jelentőségére. Az Arany Tamás fellépésével és cáfolásával egyidőben keletkezett Debreceni Hitvallás az Úr Imádsága részletes kifejtésénél,2 a megfelelő kérések magyarázata közben még csak célzást sem tesz Arany iménti tévelygéseire. 7. Ezek után az sem lehet meglepő, hogyha Arany amaz évtizedek legforróbb teológiai és egyházi vitakérdésében, 1 Hegler i. m. 123., 128. 1. 2 Ld. Kiss Á. i. m. 263. skk. 1. V. ö. E. F. K. Müller : Die Bakenntnisschriften der réf. Kirche. Leipzig, 1903. 363. skk. 1.
