Századok – 1936
Értekezések - RÉVÉSZ IMRE: Debrecen lelki válsága 1561–1571. - 38–75
DEBRECEN LELKI VÁLSÁGA 1561 1571. 51 Maga Méliusz sem tekinthette az Arany-ügyet ennek visszavonó nyilatkozatával elintézettnek s nyilván látta a további propaganda lehetőségét, mert máskülönben aligha szánta volna rá magát arra, hogy Arany tanításai ellen külön könyvet írjon, hiszen ha a Luca-napi reverzálissal helyileg elfojtható lett volna az Arany-féle eszmemozgalom, Méliusz valószínűleg már csak taktikából sem folyamodott volna az ellene való (és éppen magyarnyelvű) könyvírás kétélű fegyveréhez, amely ahány embert meggyőzhetett esetleg az Arany tanainak téves voltáról, ugyanannyiban vagy még többen is — akik esetleg a könyv megjelenéséig hírüket sem hallották — éppen az érdeklődést s esetleg a rokonszenvet kelthette fel azok iránt. A debreceni püspök, úgy látszik, épp azért nem tartott ettől a veszedelmes lehetőségtől, mert városának és városa nagy vidékének forrongó lelkisége amúgy is telítve volt már akkor egymást keresztező, egymásnak sokszorosan ellentmondó vallási, legnagyobbrészt újító eszmékkel, amelyek legfeltűnőbb része első pillanatra elárulja a nemreformátori protestantizmushoz való tartozását és amelyek csak részben származtak magától Aranytól ; más, kisebb részükben tőle függetlenül áradtak el ezek az „egyéb sok tévelygések" az „elfordult fejű emberek" között. Ez utóbbiaknak a megcáfolását Méliusz épp oly fontosnak tartván, mint az előbbiekét, azt nemcsak élőszóval végezte el „az egész keresztyéni gyülekezet előtt" az Arany Tamás „legyőzését" követő napon (dec. 14.), hanem már említett könyvében is, Arany cáfolata folytatásaként, bőven kiterjeszkedett rájuk (egynéhányával még az 1562-ben kiadott, de már 1561-ben lényegileg elkészült Debrecen— Egervölgyi Hitvallásban is foglalkozik Arany megnevezése nélkül). Sőt a Debrecenben ekkor fölmerült tanítások egyikének-másikának emlékével, visszhangjával, eltorzított hírével néhány év múlva újból kénytelen Méliusz még a nagy antitrinitárius vita kitörése előtt foglalkozni, amikor külön kis művet1 ír arra a célra, hogy Debrecenről elhárítsa azokat az akkor legnagyobb részben erdélyi lutheránus forrásból eredő vádakat, amelyek a várost, mint a „sacramentarius" eretnekségnek már ekkor fő székhelyét a lehető legkedvezőtlenebb színben igyekeztek feltüntetni hazai és külföldi hatóságok és teológuskörök előtt. Ezek a vádak egy jó 1 Apologia et Abstersio ecclesiae Debreciensis a calumniis, quibus temere apud Academias et principes accusatur. Debrecen, 1564. (R. M. К. II. 91. — a II. 90. számúval egy kötetben.) — Rövidítése a következőkben M[éliusz].-—Ap[ologia]. 4*
