Századok – 1936
Értekezések - RÉVÉSZ IMRE: Debrecen lelki válsága 1561–1571. - 38–75
DEBRECEN LELKI VÁLSÁGA 1561 -1571. 47 vagy valami velük közel rokon aszkétikus és a Hegyi Beszéd „boldoggá magasztalásait" és egyéb tanításait, parancsait „abszolút természetjoggá" emelő kisebb rajongó felekezetre vall.1 Méliusz az anabaptizmus legfőbb külső ismérvét (ha nem is a lényegét) képező tanra, a gyermekkeresztség elvetésére részletesebb figyelmet és cáfolatot csak attól fogva fordít, amikor egészen nyilvánvalóvá lesz előtte annak az antitrinitárizmussal való összeköttetése — korábbi írásaiban csak nagyon mellesleg hadakozik ellene —, de magáról a felekezetről, tanairól és addigi viharos történetéről minden bizonnyal legalább is külföldi tartózkodása óta tájékozva lehetett. Hogy kezdetben nem vívott erősebben ellene, annak az a valószínű magyarázata, hogy Debrecent és vidékét a Bornemiszától följegyzett tünetek ellenére sem látta tőlük közvetlenül veszélyeztetve. Az ellenben, hogy Méliusz egyik legelső irodalmi művé t, a Krisztus közbenjárásáról való prédikációkat latin és magyar nyelven (a latinból nem maradt fenn példány) Stancaro Ferenc tanítása ellen tartotta szükségesnek kibocsátani s hogy e tanítás ellen még később is szorgalmasan hadakozik, világosan arra mutat, hogy ez az éveken át úgy Felső-Magyarországon, mint Erdélyben sok izgalmat keltett, pedig tulajdonképen erősen elvont, a gyakorlati és vallásos egyházi élet szempontjából semmi közvetlen jelentőséggel nem bíró, hiperteológikus „eretnekség" Debrecenben és a Tiszántúl is fölmerült és érdeklődést támasztott. Arra, hogy a stancarizmus Erdélyben és Felső-Magyarországon kívül, tehát nyilván a Partiumban és a Tiszántúl egyéb részein is erősen hódított, éppen a Méliusz könyve megjelenésének idejéből egyéb adataink is vannak.2 Stancaro, a mantovai születésű vándor 1 Méliusz maga kifejezetten az anabaptistákat, a „vissza keresztelködőket" nevezi nem is egyszer „hajas szentök"-nek. „Az szent Janosnac . . ." I2 Rrr3 . Magiar Predicacioc . . . Debrecen, 1536 (R. M. К. I. 53) Ta. -—A hosszú, talárszerű ruha, a szakáll és haj megeresztése egyik legközönségesebb ismertetőjelük volt Európaszerte. Öltözködési különösségeikre nézve I.E. H. Correl: Das schweizerische Täufermennonitentum. Tübingen, 1925. 51. 1. — A „huteriánus" anabaptistáknak — akiket északnyugati Magyarországon „habánoknak" hívtak (1. alább 69.1. 2. jegyzet) —1547-—1554 közti súlyos üldöztetése mind Morvából, mind Felsőmagyarországról kergethetett egyes töredékeket tovább kelet felé, akik aztán ott is „in trüebsal vnd in Wäldern vnd auch in Löchern der Erden vmbzogen." Beck : Die Geschichts-Bücher. 184. 1. 2 Zoványi i. m. 364. 1. •— V. ö. S. Szabó J. (részben Loesche Gy. után) : Kálvin hatása és a kálvinií-mus Európa keleti országaiban stb. Debrecen, 1912. 182—183. 1.
