Századok – 1936
Szemle - D’Irsay Stephen: Histoire des universités françaises et étrangéres dés origines á nos jours. Ism.: Baráth Tibor. 469
SZEMLE. 469 sodorta magának azt a kötelet, amely Ausztria után vonszolta egészen a végzetes hajótörésig ; s engedte magát vonszolni azzal hitegetve magát, hogy független állam." G. itt figyelmen kívül hagyja Magyarország akkori helyzetét : ha 1867-ben ki nem egyezik Ausztriával, minden külső segítség híján továbbra is meg kellett volna maradnia abszolutisztikusán kormányzott osztrák tartománynak, megcsonkított területtel ; a kiegyezés adta vissza Bácskát, a Bánságot és Erdélyt, ez hozott új virágzást. Fest Aladár. D'Irsay, Stephen: Histoire des Universités françaises et étrangères dès origines à nos jours. I. : Moyen-Age et renaissance, II. : Du XVIe siècle à 1860. Paris, 1933., 1935. Picard. 8°. XII. 372; VI, 451 1., képekkel. -— Aigrain, Bené: Les Universités catholiques. Paris, 1935. Picard. 8°. 79 1. Jóllehet az egyetemi gondolat történetére vonatkozó előmunkálatok száma igen jelentékeny, a gondolat diadalmas kibontakozásáról átfogó képünk mind a legutóbbi időkig nem volt. Ennek oka nem utolsó sorban az, hogy valóságos kis Mezzofantinak kell lennie annak a történésznek, aki a meglévő bábeli anyagot át akarja tanulmányozni. I. sokoldalú nyelvismeretével ez alapvető nehézséget kitűnően legyőzte. A felhasznált munkáknak és kéziratoknak majdnem száz oldalra terjedő jegyzéke egyúttal a kérdés legjobb nemzetközi bibliográfiája. Egyetemtörténeten szerző sem filozófia-, sem tudománytörténetet, sem pedig közoktatásügyi történetet, hanem oly történetet ért, mely mindeme tudományágak területét keresztezi, anélkül, hogy bármelyikkel is azonosulna. Az egyetemek története ugyanis szerinte csupán egyik szemléletsíkja, „aszpektusa" ama folyamatnak, melynek során a „magános gondolat szervezetté és közössé válik" (transformation de l'idée solitaire en pensée commune, organisée). Más szóval : az egyetemek története ,,a lélek története, mely a nyers anyagon keresztül kifejezésre tör, leigázván az utóbbit". Ezek a kijelentések azonban nem annyira az „egyetemtörténet" fogalmát világítják meg, hanem sokkal inkább szerző általános történetelméleti álláspontját, amely a „lélek" ügyeit minden más történeti tényező fölé helyezi. Mint ő mondja, kifejezetten ellenszenvet (répugnance) érez a szellemi jelenségeknek gazdasági mozzanatokkal való magyarázata iránt, bármely vonatkozásban legyen is erről szó. Ez az idegenkedés persze nagy fogyatékosságra vezet, ami sokat levon I. egyébként szép művének értékéből. A két kötet ezernyi ténybeli megállapítása közül emeljük ki például azt, hogy az ókori tudományt Gallia és Spanyolország, majd pedig a keresztény egyház mentette át korunkra. Megtanuljuk belőlük, hogy a tudomány mindhárom középkori gyújtópontja Nyugaton volt : Párisban (teológia), Bolognában (jogtudomány) és Montpellierben (orvostudomány). E három XII. századi egyetem később mintául szolgált újabb egyetemek alapítására. Megtanuljuk, hogy a középkori egyetem „állam volt az államban", hogy az egyházért és az egyház által élt. Az újkor elején viszont ez a helyzet megváltozott, az egyetemek megsokasodtak, nációnálizálódtak és mindinkább államosodtak. Ezt a laicizálódó folyamatot a szerző bizonyos ellenszenvvel kíséri. Mint a dunai táj historikusa, kifogásoljuk, hogy szerző e vidéket aránytalanul mostoha elbánásban részesíti. A XIV. századi magyar egyetemeket például „elsietett intézményeknek" (institutions prématurées) tartja, nem adván számot arról, hogy nálunk már korábban is működtek főiskolák, melyek rangja egyetemi jellegű volt, s hogy következésképen a XIV. századi magyar alapítások mégsem lehettek egészen gyökértelen virágok. Nézetünk