Századok – 1936

Szemle - Buday Kálmán: Báthory István erdélyi fejedelemsége. Ism.: Baráth Tibor. 101

SZEMLE. 101 matták azt a törvénygyűjteményt, melyet Ilosvai István egri nagyprépost legnagyobbrészt sajátkezűleg másolt és gyűjtött össze, tehát érdemetlenül jutottak az első törvénygyüjtők dicsőségéhez. Batthyányi nyomán későbbi íróink : a két Kovachich, Frank, Wenzel, Kolosváry, sőt maga I. is, ha nem is vádolták éppen plágiummal Mossócziékat, szintén azt hirdették, hogy az Ilosvai-codex volt a Corpus Juris tulajdonképeni magva. I. most e codexet, mely a bécsi udvari könyvtárból a közelmúltban a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonába jutott, tanítványai segítségével tüzetesen összevetette a Corpus Jurisszal és nemcsak azt állapította meg, hogy 35 törvényszöveg a codexben nincs is meg, hanem, hogy a közölt törvényszövegek is számtalan eltérést mutatnak az Ilosvai-codextől. Ezzel a plágium vádja teljesen megdől. Középkori törvényeink fennmaradt szövegeinek összehasonlítása alapján I. megállapítását kiegészíthetjük azzal, hogy a Corpus Juris szövege nem egyezik meg teljesen egyéb ránk maradt codexek szövegével sem. Kétségtelennek látszik, — mint ezt I. is helyesen következteti, — hogy Mossócziék nem csupán lemásoltak és kinyomattak valamely kezükben levő törvénygyűjteményt, hanem egyúttal. összehasonlító és szövegkritikai munkát is végeztek. Minthogy Mossóczinak eredeti törvónypéldányok, a Corpus Jurisban tett megjegyzésekből következtethetőleg, csak kivételesen álltak rendelkezésére, a helyes szöveget a királyi curián használt, egymástól eltérő hibás másolatok egybevetése és javítása útján kellett megállapítania. Hogy ez nem mindig sikerült, nem kisebbíti nagy érdemeit. Ma sem vagyunk abban a helyzetben, hogy a hiteles szöveget mindenütt teljes biztonsággal megállapíthassuk. Beszéde második részében I. nyomatékosan hangoztatja, hogy minő megbecsülhetetlen értéket jelentett a közfelfogás által zárt, egységes jogforrásként elfogadott Corpus Juris—főleg 1628. évi, már Werbőczy Hármaskönyvével megbővült kiadásában — az ország politikai egységének megőrzése és ezzel fennmaradása szempontjából. Egyben élesen szembeszáll azzal a történelmi felfogással, mely modern szemszögből ítélkezve, kicsinyléssel és gúnnyal tör pálcát a rendi korszak embereinek a Corpus Jurisban megrögzített jogrendszerhez való ragaszkodása felett s amely e jogrendszernek csak hibáit és fogyatékosságát akarja meglátni. I. ebben a kellő jogi tudás hiányának bizonyítékát látja s ezért a történetírótól, aki a magyar törvényhozás és törvények bírálatára vállalkozik, teljes jogi képzettséget követel. Minthogy neveket nem említ, nem bocsátkozhatunk annak a vizsgálatába, hogy ez a vád kikkel szemben és mily mértékben jogosult ; elméletileg véve azonban kétségtelenül igaz az, hogy a Corpus Juris társadalmi és politikai jelentőségét nem lehet és nem szabad alapos jogi műveltség s az elmúlt századok viszonyainak s erkölcsi és politikai felfogásának tárgyilagos mérlegelése nélkül egyoldalúan a jogélet kinövései és fogyatékosságai alapján megítélni. Diiry Ferenc. Biulay Kálmán : Báthory István erdélyi fejedelemsége, 1671—76. Kolozsvári—szegedi értekezések a magyar művelődéstörténelem köréből. 20. sz. Szeged, 1932. 8°. 236 1. Ezen a munkán, sajnos, nem nagyon látszik meg az a háború utáni nagy átalakulás, amely a mai magyar történetírást jellemzi. Szerző sok adatát szárazon s minden történettudományi kötelék nélkül közli, mintha a nagy fejedelem működését lexikoni címszók szerint akarta volna szétszedni. A munka kisebb-nagyobb fogyatékosságaira ki nem térve, csak két sarkalatos elvet említünk, amelyek sajátjai az újabb történetírásnak, de amelyeket B. nem követ. Ezek : 1. a történet összefüggő egész;