Századok – 1935
Történeti irodalom - Szekfű Gyula l. Hóman Bálint 192
TÖRTÉNETI IRODALOM. 199 Istvánról, akár csak pár szóval vázol, a legplasztikusabban állítja elénk az illető egyéniségét, mint pl. a „beteglelkű Attila-paródia" Kun Lászlóét, a „kalandorvágású" Szentmiklósi Pongrácét, vagy Nekcsei Demeterét, akinek alakját szeretetteljes gyengédséggel mutatja be. Hogy minél közelebb férkőzhessék annak testi és lelki habitusához, akit meg akar rajzolni, az átöröklési szempontokat is figyelembe veszi, mint pl. Nagy Lajosnál, anélkül azonban, hogy e veszedelmes terrénumon túlzásba esne. Csak aki ismeri középkori történetirodalmunk nagy hiányait, épp biografikus természetű munkákban, az tudja értékelni, hogy mit jelentenek azok a hosszabb-rövidebb jellemzések, amelyekkel a szereplőket bemutatja. Mennyi kutatás kellett sokszor ahhoz, hogy egy-egy szereplő közelebbi családi viszonyait, hivatali pályájának állomásait, vagy vagyoni emelkedését pár szóval bemutathassa. Az egész munkára elmondhatjuk ugyan, hogy „Operum fastigia spectantur, latent fundamenta", — de különösen az ilyen részekre illik ez ! Tekintettel a készülőben lévő újabb kiadásra, néhány apróbb megjegyzés mellett1 csak azt akarjuk még itt megemlíteni, hogy a városokról szólva (III. 129.) azt írja, hogy 7—800 kiváltságos község volt Magyarországon a középkor végén, amelyek a királytól kaptak városi kiváltságokat, s egy más helyt is „városi kiváltságokkal rendelkező" 687 várost és mezővárost említ (III. 152.). Mályusznak nagyon becses tanulmánya alapján mondja ezt, aki szintén „mintegy 800 városjoggal dicsekvő" telepről beszél (Társadalomtud., 1926. 376.), azonban ezt is helyesebb így korrigálni : „város névvel dicsekvő" telep, mert kétségtelen, hogy ezeknek túlnyomó része jobbágy község volt és nem volt semmiféle városi kiváltságuk, amint azt pl. a zalai urbáriumokból a zalai ú. n. oppidumokról megállapíthatom. * 1 A XIII. sz. elején még nem történtek meg a nemzetségeknél a birtokosztályok (II. 70.), hanem csak jóval később. IV. Bélának egy adománylevele alapján (ÁUO. VII. 105.) nem általánosíthatjuk, hogy 1239 után tett adományai mind katonaállítás kötelezettségével voltak terhelve (II. 106.). A latinusok „olasz" megjelölése, minden magyarázat nélkül, félreértést okozhat a kevésbbé jártas olvasónál. Az 1 207-i törvényben szereplő 2—3 nemest, akiket megyénként Szent István napjára Fehérvárra hívtak, bajosan lehet a szolgabírákkal azonosítani (II. 195.). Úgy látszik, Pór A. után írja azt H., hogy Károly Róbert 1337-ben foglalta vissza a Muraközt ; ez azonban már korábban megtörtént. (V. ö. Zala m. tört. a középkorban, I. 124.). A sedria hatásköre a XIV. sz. közepe után is kiterjedt birtokperekre is, de korlátozva П. u. o.). A próbákat nem IV. Béla tiltotta el, hanem a budai zsinat IV. László idejében (II. 347.). A „freisingeni" h. inkább használjuk a „freisingi" megjelölést. — II. 149. Sztridet ír, III. 206. Osztrogót, ami tulajdonkép Sztridó. —- II. 187. Zalánd, Szentpétery megállapította, hogy a püspök helyes neve Zalaud. —- III. 100. Paolo Veronese és Tintoretto egykorúak voltak, így e mondat fogalmazása nem helyes.
