Századok – 1935
Történeti irodalom - Veress; Andrei: Bibliografia română şi Ungurii în literatura romană. I–II. k. Ism.: Asztalos Miklós 70
TÖBTÉNETI IRODALOM. 73 dok egy füzete rá, ha végig akarnék menni a két kötet valamennyi tévedésén, erőszaktételén, hiányán, hibáján. Az eddig idézett elriasztó eseteket nem kellett fáradtságos munkával összekeresni, s ha valaki használni próbálná ezt a bibliográfiát, maga is rájön, hogy az hiányos, egyoldalú és megbízhatatlan. Pedig eddig csupán a mű szempontjainak zavarosságára és következetlenségére s hiányainak természetére mutattam rá. Meg kell azonban emlékeznem a könyv néhány egyéb szembetűnő hibájáról is. Hiányosak a könyvek lelőhelyeinek felsorolásai. Rendszerint egyetlen lelőhelyet említ meg a szerző, hozzátéve, hogy még vannak más példányok is. De hogy ezek hol vannak, arról nem szól még akkor sem, ha csak egyetlen más példány ismeretes, így nem említi az 1580-as szászsebesi ,,Sbornik"-nál, továbbá az idézett Bianu-Hodos 11. számú ,,Evangheliar"-nál, hogy egyegy ismert példányuk a Magyar Nemzeti Múzeumban van. Általában hallgat a Múzeum régi román nyomtatványokban annyira gazdag Todoreszku-könyvtáráról. Ha több példány ismeretes, egész ötletszerűen nevez meg a lelőhelyekből egyet. Egészen érthetetlen, hogy miért utal egyszer csak a kolozsvári Erdélyi Múzeumra, amikor a kérdéses könyv minden budapesti könyvtárban megtalálható, vagy miért említi egyszer a Magyar Tudományos Akadémiát, amikor az a könyv a Nemzeti Múzeumban is megvan. Sőt előfordul az is, így a 17. számú könyvnél, hogy egyetlen lelőhelyet sem említ meg. Nem megbízhatók a lapszámutalások sem. V., úgy látszik, nem nézte meg magukat a könyveket, hanem átvette a rossz irodalmi adatokat. így például Bianu-Hodos 10. számú 1561-es brassói Evangheliarjának leírásánál átveszi a 246 lapszámot, holott már Popovici József szerint (Magyar Könyvszemle, 1913.) a könyv 252 levélből áll. V. különben ennél a tételnél hivatkozik Bianu-Hodosra, Szabó Károlyra és önmagára, de Sztripszkyről elfeledkezik. Arra pedig kár szót is vesztegetni, hogy a váradi regestrum 1550-ben Kolozsvárott s nem mint V. állítja : Clujon jelent meg s hasonlóképen nem jelent meg egyetlen mű 1919 előtt sem Brasovban, sem Oradeában ; Szász-Sebest sem hívták a XVI. században Sebisul Sàsescnek. Ha ez a kiadó kívánsága volt, akkor is tudománytalan álláspontra mutat. A „targovistei" nyomtatványokat egy magyar szerző sem szokta „vásárhelyi" nyomtatványoknak nevezni, pedig ezt a várost előbb valóban így nevezték. S ha már a váradi regestrumot megemlítettük, jegyezzük még ide, hogy az abban előforduló magyar és szláv személyneveket V. minden kritika nélkül románnak veszi. Ez a felfogás jellemző az egész műre. V. könyvészetének eddig megjelent két kötete egyoldalú, hiányos, pontatlan és megbízhatatlan. Hogy ennek ellenére is lehet bizonyos esetekben használni, az nem V. érdeme, hanem annak a körülménynek, hogy még a legrosszabb könyvészet is jobb a semminél. Asztalos Miklós.
