Századok – 1935

Történeti irodalom - Veress; Andrei: Bibliografia română şi Ungurii în literatura romană. I–II. k. Ism.: Asztalos Miklós 70

72 TÖBTÉNETI IRODALOM. 72 Dionisius 1560-ban Velencében készült kiadása is, mert Dudich András a könyvet Oláh Miklósnak ajánlotta ! Amilyen bőkezű V. a magyar irodalomban talált román vonatkozásoknál, oly szűkmarkú a románban található magyaroknál. Ilyen az alábbi teljesen érthetetlen eset. V. igen helyesen felvette könyvészetébe Coresinek 1562-ben Brassóban nyomott „Evangheliar slavonesc" című kiadványát, amelyet Bianu és Hodo.s all. szám alatt írtak le, hasonlóképen ezeknek 13. számú nyomtatványát is, az 1564-ben Brassóban megjelent „Tülcul evangheliilor si Molitevnic romanesc"-et. Mellőzi azonban Bianu-Hodos 12. számú nyomtatványát, a bukaresti nemzeti múzeumban őrzött, Brassóban Coresinél nyomott 1563. évi „Apostol românesc"-et. Ezek után igazán nem lehet megütközni, hogy V. — mint arra Treml Lajos már rámutatott az Ungarische Jahrbücherben — nem tud Coresi 1559-ben vagy 1560-ban Brassóban nyomott „Intrebarea crestineascâ" című nyomtatványáról, amely a kálvinista jellegű irodalom terméke s amelyről legutóbb Draganu írt a Dacoromania IV. kötetében. V. úgy látszik, csak az index alapján tájékozódott s így maradhatott ki bibliográfiájából többek közt Bianu-Hodos 12. tétele. Annak bizonyítására, hogy V. nem olvassa el a könyveket, hanem csak a katalóguscédulákat, más példát is említhetek. A Régi Magyar Könyvtár I. kötetéhez tartozó művekben számos román vonatkozást találhatunk. így például Melius Péternek Debrecenben 1565-ben megjelent könyvében, amely Sámuel és a Királyok könyvének fordítását tartalmazza, egyik jegyzetben olvashatjuk a következő mondatot : „szegények voltak, mint az oláhok" (a 149. levél „a" lapján jegyzet a Királyok könyve I. IX. 12. verséhez). Vagy pedig ugyancsak Melius Debrecenben 1563-ban megjelent „Magiar praedikatioc" című művéből idézhetem a következő mondatot : „Az barbaruson érti az nepnec sepproeit, tudatlan és ostoba nepet, kiket ez világ el vetoetnec tartot. Mint most a czigan, olah, Racz, Orosz . . ." (a harmadik prédikációban.) Ez a két Meliusból kikapott adat kétségbevonhatatlanul becses román vonatkozású magyar adalék, melyet V. nem nézhetett volna el, ha Meliust elolvasta volna. Ennek hiányában Melius csak mint mellékvonatkozás került bele könyvészetébe. V. ugyanis felveszi bibliográfiájába Dávid Ferencnek azt a Kolozsvárott 1571-ben megjelent könyvét, amelynek címében Melius is előfordul. Pedig Meliust, mint láttuk, több figyelemre méltathatta volna ! Azt már szinte felesleges is említenem, hogy Dávid kérdéses nyomtatványában csak annyi a román vonatkozás, hogy Békés Gáspár, akinek a könyv ajánltatott, a dedikációban többek közt a „Fogaras Tartománnak örökes ura" címet is viseli. Az ilyen adatok felsorakoztatása nagyonnagyon mélyre szállítja le V. munkájának értékét s a komoly román tudománynak saját érdekében kellene tiltakoznia, hogy az efféle eseteket bárki is román vonatkozásoknak tüntesse fel. Egyrészt untatná az olvasót, másrészt kevés volna a Száza-