Századok – 1935

Történeti irodalom - Rénouvin; Pierre: La crise européenne et la grande guerre (1904–1918.) Ism.: Ungár László 484

TÖRTÉNETI IRODALOM. 471) az útnak, amelyre a nagyhatalmakba frankfurti béke után léptek. R. a háború előzményeinek kutatását tíz esztendőre szorítva, az eseményeket éltető gyökereiktől vágja el. A közel félszázad történésébe ágyazódó összefüggések kellő időbeli távlat hiányában, előadása során a külügyi hivatalok egy évtizeden át folytatott mesterfogásaivá finomulnak. A háborús felelősség ódiumát hordozó központi hatalmakkal szemben az igazság Bayard lovagjai állanak. Az önigazolásra készült jelszavak fel-felbukkannak, mint a vérzivataros négy esztendő visszatérő árnyai. Az entente hatalmak társadalmi és politikai berendezkedésük hasonlósága, a valódi parlamentárizmus és demokrácia alapján védelmezik Szerbiával egyetemben a jogot és civilizációt a központi hatalmakkal szemben, amelyek az emberi művelődést fenyegetik s mohó és csillapíthatatlan imperialista étvágyukat nem tudják türtőztetni. Igaz, R. felosztása Seignobos klasszikusnak híresztelt ,,A jelenkori Európa politikai története" című művén nyugszik, amelynek szerzője a XIX. század pozitivista történelemszemléletén keresztül, mint valami kései Linné-utód, osztályozza az egyes államok történetét a polgári liberális és demokratikus intézmények alapján. R. mint mércét alkalmazza Seignobos megállapításait az egyes államok belpolitikai stb. fejlődésének rajzában, abból a kissé kényelmes szempontból kiindulva, hogy a fejlődés vázlata észszerűen a pártalakulások és parlamenti válságok köré fűzhető, pedig cáfolatért nem kell a délamerikai parlamentek történetéhez folyamodni . . . Természetes, hogy ezekután Magyarország sem nyerhetett kegyelmet. A kiegyezés óta történetünk nem egyéb, mint a nemzetiségeink ellen rendszeresen vezetett irtóhadjárat. A nyelvi és kulturális jogaiktól megfosztott nemzetiségek a Tiszák vasmarka között vergődnek s a jövendő sorsukat előre igazoló szerző könnyed gesztussal még számukat is kerek egészre növeli : az oláhokat 3, a tótokat 2, a horvátokat 2, a szerbeket 1 millióra szaporítva. Egyedül, miért, miért nem, a szászok járnak rosszul, akik csak a XVI. században kerülnek Erdélybe. Ezeket az adatokat Scotus Viator „Racial problems in Hungary", valamint Auerbach kivénhedt „Les races, les nationalités en Autriche-Hongrie" (Paris, 1898) című művéből meríti. Ez utóbbit az eljövendő béketárgyalások „tudományos alapjául" szánta, már 1917-ben, néhány lelkiismeretlen, semmiféle eszköztől vissza nem riadó európai területrendező. Ellentétben az eddig mondottakkal, a háború előzményei után bekövetkezett eseményekről szerzőnk valóban mintaszerű összefoglalást nyújt, így a háborús Európa katonai felkészültségéről, a marnei csata után megszervezett egyetemes nemzeti erőkről, a gazdasági tényezők jelentőségének állandó növekedéséről, az új fegyvernemek felhasználásáról, a blokáddal meginduló gazdasági háború körvonalairól, a semleges államok szerepéről, a hadi események politikai visszahatásáról, a békekísérletekről, azokról a felszabaduló erőkről, melyek