Századok – 1935

Történeti irodalom - Pehm József: Padányi Biró Márton veszprémi püspök élete és kora. Ism.: Hermann Egyed 346

TÖRTÉNETI IRODALOM. 347 is, ami nála annál természetesebb, mert a hierarchiai fokozatok mindegyikét végigjárta és kiismerte. Vizitációs útjain naponta néha 4—5 prédikációt is mond, ma is élő jámbor társulatokat alapít, egyházi énekeket szerkeszt és maga tanítja meg rájuk a híveket. Zamatos magyarságú szóval és írással épít befelé és támad kifelé. Sokat támadott Enchiridionja volt ennek a harcos embernek az írásba foglalt programmja. Még „intra muros" sem talált osztatlan tetszésre még a maga korában sem, ámbár nincs kétség benne, hogy egy századdal korábban sem elvei, sem hangja akkora visszhangot nem keltettek volna, mert a XVII. század az Enchiridionnál sokkal vaskosabb fegyvereket is természeteseknek és megengedhetőknek talált a hitvitákban. P. munkájából látjuk azonban, hogy Biró nemcsak a protestánsok felé volt a kíméletlenségig hajthatatlan, hanem meggyőződése és tervei érvényesítésében gyakran befelé is. Állandóan harcban áll székvárosával, káptalanával, a megyéjebeli szerzetesekkel. 1749-ben Somogyban és Zalában via facti, hajdúkkal vereti ki a zágrábi horvát papokat, akik a török világ zavaraiban beszüremkedtek az ősi veszprémi egyházmegye plébániáira. Váratlanul jelenik meg egy-egy templomban, beül a hívek közé, meghallgatja a prédikációt, de ha nem nyeri meg tetszését, azonmód leparancsolja a szónokot a szószékről és maga hirdeti az Isten igéjét. Nem illett egészen bele a maga korába : ez volt már a kortársak, barát és ellenség felfogása erről az acélkeménységű főpapról, aki lehet előttünk szimpatikus vagy antipatikus, de akiről el kell ismernünk, hogy a maga nemében egész ember és nagy egyéniség volt. Most látjuk, hogy a zágrábi püspökkel folytatott évtizedes harcai még Trianonra is kihatottak. Amit visszaperelt és visszafoglalt tőle egyházmegyéje számára, az magyarrá lett, pedig ha zágrábi jurisdictio alatt marad, ma kétségtelenül horvát lenne. Természetesen anakronizmus lenne, ha Bíróban modern értelemben vett nemzetiségi politikust keresnénk. Ö itt is elsősorban a maga főpapi jussát követelte, de az bizonyos, hogy hajthatatlanságával a mi számunkra mentett meg nem megvetendő területeket az ország testéből. így áll előttünk ,,az alkotó férfi csatamunkája, amelyben lehettek és voltak is hibák, de amelytől mindamellett csodálatunkat elfogultság nélkül meg nem tagadhatjuk." (102. 1.) P. az igazság őszinte keresésével írta meg nagyszabású monográfiáját. Nem szépít, nem menteget, nem töröl és nem értékel át egyetlen vonást sem abból a képből, amely Bíróról eddig tudatunkban volt, csak hozzátesz új vonásokat, amelyek után eddig senki sem kutatott, de amelyek a püspök egyéniségéhez és annak megértéséhez hozzátartoznak. Hősével szinte együtt él. Maga adja meg annak a disztanciának a mértékét, amelyet mégis vele szemben elfoglal : „Igyekeztünk a nagy Janssen elvét követni: Die Quellen sprechen zu lassen. Hogy az író mégsem vonta meg magát teljesen az anyag mögött, az természetes." (12. 1,)