Századok – 1935

Értekezések - IFJ. VAYER LAJOS: Pázmány Péter ikonográfiája 273

PÁZMÁNY PÉTER IKONOGRÁFIÁJA. 307 Érdekes, és a magyar történeti ikonográfia helyzetére jellemző, hogy Pázmánynak ez a legkarakterisztikusabb és éppen ezért legközismertebb portréja nem eredeti formájában, hanem több mint száz évvel későbbi kiegészített másolatában terjedt el. így rögződött be a köztudatba, mint Pázmány autentikus portréja. Az utókor benne kapta meg a legkarakterisztikusabb egyéniség-portrét, részben belőle alkotta meg magának fogalmát Pázmány egyéniségéről, részben belemagyarázta az élete és művei alapján alkotott fogalmát. A portré mestereként azután mindenütt a másolat készítője szerepelt,1

Szelepcsényi nevét nem kapcsolták össze egyik legsikerültebb munkájával. A másolatot Jeremias Gottlob Rugendas (1710—1772), a híres augsburgi festő- és rézmetsző-család a XVIII. század közepén Pozsonyban működő, tehetséges tagja készítette, Péterfy Károly „Sacra concilia ecclesiae Romano-Catholicae in regno Hungáriáé celebrata" című, 1742-ben Bécsben és Pozsonyban megjelent munkája számára. Péterfy Rugendassal több magyar főpap arcképét is elkészíttette és előszavában pontosan megemlíti a felhasznált mintákat. Ezzel azután a magyar történeti ikonográfia számára értékes forrást nyújt.2 Pázmány képéről is elmondja, hogy Szelepcsényi készítette eredetijét, „ex quo prototypo, idem Pazmani vultus hic feliciter expressus est." Ebben igazat adhatunk Péterfynek. Rugendas metszeteit az eredetihez való erős ragaszkodás jellemzi, követi azoknak művészi kvalitásait is és így másolatai szintén nagyon különböző kvalitásúak. Pázmányé, a Szelepcsényi-féle eredeti érdeméből, egyik legsikerültebb portré a Péterfy által közölt galériában. Rugendas, kiemelve az ovális alakú portrét eredeti keretéből, saját kora ízlésének megfelelő, plasztikusan mélyített, higgadtabb és egyszerűbb dekoratív keretbe illesztette, 1 így Podhradczky J. : I. m. 19. 1. Fraknói mindkettőt ismeri és közli, anélkül, hogy kapcsolatba hozná őket. 2 I. m. Pars Secunda : Ad Lectorein. IV. Effigies autem Archi-Episcoporum Strigoniensium, qui vei ipsi Synodos celebrarunt, vei a Dioecesanis habitos indultu suo comprobarunt, non ad oblectamentum, sed gratam memóriám interserui . . . ecquis in me censuram ferat, cum sacros Antistitum vultus, ad oblivionem fere damnatos, in lucem repetám ? utinam effigies Majorum, qui aeternitatem nominis sunt meriti, hodie intueri liceret ! . . . Desideramus. — V. Ne porro temere ex tabellis obviis collectas effigies existimat lector, unde ad nos pervenerint, intelligat velim . . . (Közli a portrék eredetét .) . . . Haec igitur forma, animique fuit habitus Virorum illustrium, cum aetate in ultimum fere senium declinarent. Hos posteri intuitu pient.issimo et veneratione eondigna identidem repetamus. 20*