Századok – 1934
Történeti irodalom - Berzeviczy Albert: Az abszolutizmus kora Magyarországon. III. k. Ism.: Angyal Dávid 93
95 TÖRTÉNETI IRODALOM. sok, részben új adattal van elbeszélve B. könyvében, az olvasót megnyugtató és felvilágosító felfogással. Meggyőzően állapítja meg a „verstärkter Reichsratról", hogy „azoknak a magyar uraknak, kik annyi szemrehányással dacolva beléptek a tanácsba, ennek keretében vezető szerepre való emelkedése lett előidézője a forradalom leveretése után az első komoly fordulatnak az osztrák kormánypolitikában". Kimutatja a londoni osztrák követ jelentéseiből, hogy Thalynak elbeszélése, melyet Beksics magáévá tett, mintha az udvar békés hangulata a protestáns ügyben 1860-ban, az angol követ közbenjárásának volna köszönhető, nem felel meg a valóságnak. Az udvar idegen hozzászólás nélkül is érezte hogy nem jó úton járt, midőn lehetővé tette, hogy a jászberényi prépost ünnepelte Zsedényit, mint a vallásszabadság hősét és hogy a mármarosi ruthének és románok a kormány rendelete ellenére a telekkönyveket nem anyanyelvükön, hanem magyarul kívánták szerkeszteni. A magyar nyelvért és nemzetiségért a dinasztiának olyan igaz híve, mint gróf Barkóczy János, bátran szállt síkra a kibővített birodalmi tanácsban, hevesen összetűzve a nemzetét megtagadó gróf Nádasdy igazságügyminiszterrel. Igen jól mondja В. a magyar konzervatívokról, hogy „a kibővített birodalmi tanácsban való emlékezetes szerepük által megalkotói lettek az októberi diplomának s magukat feláldozva, úttörőivé lettek a kiegyezésnek. Mert a diploma nélkül nem jött volna létre az 1861-i országgyűlés és enélkül, ki tudja, létre jött volna-e az 1867-iki kiegyezés?" Az októberi diploma lépcsőnek a fejlődésben megjárta, de magában véve tökéletlen munka volt. B. élesen és jellemzően bírálja a diplomát e szavakban : ,,A jogászi precízió teljes hiánya, a hatáskörök megvonása körüli zavar, a félbenmaradt ígéretek, a szüntelen visszanyúlás a rendi alkotmányra, a polgári jogegyenlőség megmegújuló hangoztatása mellett, az ingadozás a 48-i törvények elismerése és megtagadása közt, a gyakorlati lehetetlenségek ... a végrehajthatatlanság eltörülhetetlen bélyegét ütötték az októberi oktrojált alkotmányra." Többször is kellene így idéznünk sorokat B. könyvéből, ítélete biztosságának jellemzésére, de ahol Teleki László öngyilkosságát magyarázza, megállapítása, nézetünk szerint, kritikára szorul. Felfogásának lényegét e szavakban foglalja össze : „az ünnepelt hazafi végzetes elhatározása megfejtéséhez a kulcsot mégis csak a Bécsben tett ígéret adja kezünkbe. Az előzmények is mutatják, hogy öngyilkosságának szándékát a Burgban végbement jelenet óta hangoztatta ; az önmagával való meghasonlásnak tehát ott kellett erednie, nem az országgyűlésen követendő politika körüli ellentétekben." Teljesen igaza van a szerzőnek, ha a meghasonlás okát inkább a bécsi jelenetben, mint az 1861-i országgyűlés politikai ellentéteiben keresi. Teleki lelke teljesen fel volt dúlva, amióta megígérte az uralkodónak, hogy lemond a külfölddel való minden ellenséges összeköttetéséről. De az ígéret csak az utolsó tőrdöfés volt. Az ekkor kapott sebből azért nem gyógyult ki,
