Századok – 1934

Történeti irodalom - Berzeviczy Albert: Az abszolutizmus kora Magyarországon. III. k. Ism.: Angyal Dávid 93

96 TÖRTÉNETI IRODALOM. mert lelkének ellenálló ereje már úgy is meg volt rendülve. Nem a burgbeli jelenet után gondolt először az öngyilkosságra. Már 1849 júniusában, mikor párizsi küldetése sikertelenségét érzi, írja Pulszkynak : „Falba ütöm fejemet, ha még tovább itt kelí maradnom, aki további ittlétemet óhajtja, halálomat óhajtja." 1850-ben írja Klapkának : „Élni csak azért, hogy éljek — én ahhoz nem tudok. Az élet csak ráma előttem, nincs becse, ha abban a festmény hiányzik." Valahányszor úgy hitte hogy a festmény kihullott, a rámát össze akarta törni. Testileg, lelkileg már igen beteg ember volt, midőn a burgbeli jelent után megint kihullott az előtte akkor szerfelett becsesnek látszó festmény. Ekkor teljesen letört ; a régóta kísértő démon most hatalmába kerítette és életének utolsó négy hónapja, mely pályája legfényesebb korszakának látszik, tulaj donkép kínos és hiában való küzdelem volt az öngyilkosságra hívó szózat kényszere ellen. A pszichopathologikus szempontot lehetetlen mellőznünk Teleki öngyilkosságának magyarázatában. Az 1861-i országgyűlés elbeszélése a legjobb és legérdekesebb része könyvünknek. Üjra kiérezzük ez elbeszélésből, hogy történetünkben minő ritka s mily lélekemelő az a jelenet, amelyben Deák szellemi felsőbbsége és hazafiságának ereje hódolatra késztetik a hazai rabulisták makacsul akadékoskodó táborát is. A provizórium alakulásának elbeszélésében újra találkozunk Zsedényi nevével. B. reámutat annak valószínűségére, hogy Zsedényi a provizórium kancellárja akart lenni. Ez a valószínűség kikerekíti a képet, melyet Zsedényi szerepléséről alkothattunk B. könyvéből. Ez a kép nem igen lelkesítő. Ellenben néhány lappal tovább jól esik olvasnunk Smolka Ferencnek az 1861-i rtsztrák képviselőházban elmondott beszédét. B. ezt méltán nevezi „hatalmas" beszédnek s igen jól tette, hogy bőven ismerteti a magyar jogok e kitűnő védelmét, melyet az egykorú magyarság nagy örömmel fogadott. Hogy Schmerling izgatta a nemzetiségeket a magyarság ellen, azt B. megállapította Redlich Józseffel szemben, pedig Redlich használta az osztrák minisztertanács jegyzőkönyveit, de B. nemkülönben és így rávilágíthatott Redlich elfogultságára. B. nem elégszik meg Redlich forráskritikai tévedésének megállapításával, hanem Schmerling egész nemzetiségi politikájának vizsgálata alapján súlyos szavakkal vonja felelősségre a provizórium kormányát. „Egészen bizonyos" — úgymond —, „hogy a legújabb osztrák köz jogászoknak sem fog sikerülni a provizórium osztrák kormányát tisztára mosni attól a vádtól, hogy a magyarországi nemzeti ellentéteknek céljai érdekében való szításával hozzájárult Magyarország belső erejének csökkentéséhez s ezáltal a bekövetkezett katasztrófa előkészítéséhez is". Ez igen figyelemreméltó ítélet. В. a provizórium első évének történetét beszéli el részletesen kimutatván, hogy egy év alatt a rendszer alkotója nem érte el célját, nem puhította meg a magyar nemzetet. „Ennek az egy évnek a tapasztalata is" — így