Századok – 1934

Értekezések - MÁLYUSZ ELEMÉR: Három folyóirat 45

52 IVÍÁLYUSZ ELEMÉR. több teret igyekszik engedni munkatársai érvényesülésének. Ezek hosszú sora és állandó szereplése mindenkit meggyőzhet, hogy rendkívül tevékeny, mintaszerű munka folyik a magyarországi germanisztika területén. Igaz, Bleyer mögött évtizedes professzori mult állott s így első hívó szavára régi tanítványai seregestől özönölhettek hozzá a szerkesztőségi asztalhoz, ki ne ismerné el azonban szívesen személyes érdeméül, hogy már jóelőre gondolt munkatársak nevelésére, már akkor, amidőn még fehér holló számba ment a hallgatóival törődő egyetemi tanár? Arra, sajnos, nincs terünk, hogy a munkatársak hosszú sorából akár csak néhány nevet is kiragadjunk, noha a felsorolás azt mutatná, hogy a folyóirat magas színvonala — igen helyesen — aktív közreműködésre sarkalta azon tudósainkat is, akiknek a germanisztika nem munkaterületük. Meglepő azonban a külföldi munkatársak erős részvétele. Egyebek közt württembergi, badeni lelkészek, drezdai, trieri tanárok, azután postafőtitkár és levéltárnokok azok, akik közleményeikkel a folyóiratot gazdagítják. Ők ássák ki otthoni levéltáraikból a XVIII. században magyar földre induló kivándorlók névsorát, a gazdasági helyzetüket és a verbuválás körülményeit feltüntető iratokat, hogy a magyarországi és megszállt területi, főleg délvidéki kutatók meg a letelepedéstől kezdve kísérjék figyelemmel a Deutschungartum fejlődését. Nincs az az apró kis adat, legyen az akár egy falu német lakóinak jegyzéke, akár valamelyik telepesnek hazaírott levele, amely megbecsülésre és kiadásra méltónak ne találtatnék. Talán csak a mult század hatvanas-hetvenes éveinek magyar történetírói buzgólkodtak ily lankadatlanul és törhetetlen lelkesedéssel, amikor átforgatták a levelesládákat, hogy minél több és régibb XVI—XVII. századi magyarnyelvű írásra bukkanjanak. Találgathatnók, vájjon a Deutsch-ungarische Heimatsblätter munkatársai is le fognak-e higgadni, ha a forrásanyag túlságos bősége tudatosabb lesz előttük, esetleg ha őket is felváltja a szkeptikusabb és fáradtabb ifjabb nemzedék, vagy pedig az anyag bővebb ömlése csak újabb és intenzívebb munkára fog ösztönzést adni? Az eddig elvégzett munka és a jövő nagy körvonalú terveinek láttára mi az utóbbit tartjuk valószínűnek. Azt hisszük tehát, hogy a magyarországi németség történetének kutatása nem fog elvérszegényedni úgy, mint a XX. század elején a mi történetírásunk. A Deutsch-ungarische Heimatsblätter körét nem fenyegeti az a veszély, amely bennünket ért utói, amikor történeti kutatásunk csak a vezető társadalmi rétegek életére, helyesebben ott is csak egyesekre korlátozódott és elsiklott a polgárság és a jobbágyság, sőt a köznemesség tömegszerű rétegei fölött. A Bleyertől életrehívott kutatás a német népért dolgozik, a legszélesebb tömegekért, azoknak múltját vizsgálgatja s így csak méltó jutalmát fogja elnyerni, ha ez a nép, a műveltség megfelelő fokát elérve, annyira magáénak fogja a folyóiratot érezni, hogy ezerszámra lesz olvasójává. Olyan nagy az optimizmus, oly erős a meggyőződés, hogy a