Századok – 1934

Értekezések - MÁLYUSZ ELEMÉR: Három folyóirat 45

HÁROM FOLYÓIRA*. 53 népért érdemes dolgozni, hogy a mi viszonyaink között elképzelhetetlen méretű vállalkozás is kezdődött. Ennek célja a történeti Magyarországba bevándorolt németség, a dunai svábok családtörténeti adatait egyetlen központba összegyűjteni. Egyelőre nyomtatott munkákból, adatközlésekből jegyzik ki a bevándoroltak neveit, de azután sorra kerülnek a községi feljegyzések ós az anyakönyvek is. A családok és tagjaik három nyilvántartásban szerepelnek ; általános abc sorrendben, azután a német birodalomban lévő származási", végül pedig megtelepedési helyük neve alatt. A vállalkozás szervezője, egyben a magyar germanisztika egyik vezére, Schmidt Henrik, reméli, hogy néhány év alatt százezernél több család származási helyét sikerül ilymódon megállapítani. (1931. 338. és 1933. 110—11.) Lehetetlen észre nem vennünk a párhuzamot, amely e nagy munkálat és a mi Nagy Ivánunk között van. Ez sem üzleti vállalkozás volt, hanem arra törekedett, hogy az ötvenes években az állami önállóságra vágyódó magyarság öntudatát ébren tartsa, a régi szereplésénél és gazdasági súlyánál fogva egyedül akcióképes történeti rétegek erejét fokozza. Ismeretes, hogy tudományos genealógiai kutatásunk megindítója előszavában is megmondotta : hiszi, hogy műve „az atyafias közérzületet előmozdítandja, bizonyítékul és tanulságul szolgálván arra, hogy amint a haza egy, úgy ezer meg ezer vérségi és sógorsági összeköttetésekkel összefűzve a nemzet is egy család." Sajnos, a következő két emberöltő alatt nálunk sem a tudományos kutatás nem haladt tovább, sem a közfelfogás nem változott meg s így most meglepetés gyanánt hat olyan kísérlet, amely százezernyi „nem kiváltságos eredetű" család múltja iránt érdeklődik. Mint minden nagy és maradandó tudományos vállalkozás, Schmidt Henriké mögött is ott van a feltétlen tiszteletet érdemlő erkölcsi momentum : az a szilárd meggyőződés, hogy népének hivatása van s ennélfogva a tudomány kötelessége, hogy foglalkozzék vele. Az eddigi kutatásoknak is van már értékes eredményük ; kiderült, hogy sok esetben a bevándorolt németek általában nem voltak olyan szegények, mint eddig feltételeztük. De a vállalkozásnak magasabb értelemben vett gyakorlati jelentősége is nyilvánvaló. Amint mi reméljük, hogy a megszállt területek lakosságának nemes származású elemei vonzódnak a mi régi állameszménkhez, ugyanígy vagy még inkább várhatják a németség vezérei, hogy a sváb családok ki fognak tartani a német műveltség mellett, attól többé el nem szakadnak, ha egyszer tudatos lesz előttük, hogy a birodalom mely részéről vándorolt el ősük, dalaikat, népszokásaikat és nyelvkincsüket milyen vidékről hozták el magukkal s hol van az anyaföld, a környezet, mely most kézszorítással és üdvözlettel figyelmezteti őket kötelességeikre. Valóban lehetetlen is, hogy hatás nélkül maradjon az a céltudatos és megfeszített munka, mely nem sajnálja a teret és energiát attól, hogy egy-egy Magyarországba kivándorolni akaró XVIII. századi órás vagy napszámos sorsával hosszasan foglalkozzék. (Pl. O. Hienerwadel : Der Anteil der Baar am Schwabenzug nach Ungarn c. cikksorozatában, így 1932. 326—37.) Arra vonatkozólag ismét, hogy a népiségtörténet modern módszerű feldolgozásából általános érvényű, az összefoglaló magyar történet művelőit is közelről érdeklő eredmények állapíthatók meg, példa gyanánt Waidlein János mintaszerű értekezését : Deutsche Flurnamen im südlichen Transdanubien. (1932. 33—41, 241—8.) említjük meg. Megállapítja ugyanis a dűlőnevekből, hogy a XVIII. század elején a szarb lakosság Tolna megyében magasra felnyúlott,