Századok – 1934

Szemle - K. Török Mihály Miklós: A magyar egyházpolitikai harc története. Ism.: Révész Imre 247

SZEMLE. 230 ténete" című munkájában). Nem volna hálátlan feladat Széchenyi „Vom Zeitgeist" című dolgozatának kielemzése sem. Nem hisszük el még Troeltsch után sem, hogy ,,a rendőrállamok sem néztek volna szívesen egy nemzeti egyházat, amely az állani egységét külön politikai testével megzavarja" (16. 1.), mert éppen ellenkezőleg, a rendőrállam célja éppen az volt, hogy a partikuláris egyházakat minél jobban elszigetelje Rómától és így gallikán szellemben „nemzeti" egyházakká akarta őket tenni. Több apróbb tárgyi tévedés is van a dolgozatban-. Például (52. 1.), hogy a budai nyomdában 400 db „már" kinyomott Káldy-biblia van. Helyesen: „még" volt 400 db, mert a többi elfogyott s éppen új kiadásról kellett volna gondoskodni. Sok a dolgozatban a zavaró sajtóhiba is. Mindezek a megjegyzések azonban nem akarnak levonni semmit G. érdeméből, hogy kitűzött és Bécsre korlátozott feladatát jól megoldotta. Hermann Egyed. K. Török Mihály Miklós: A magyar egyházpolitikai harc története. (Szent István könyvek 108. sz.) Budapest, Szent István Társulat kiadása 1933. 8°, 102 1. A szerző már előszavában hangoztatja, liogy „igyekezett megmaradni a minden pártszempontokon felüli objektivitás álláspotján", de ennek a nyilatkozatának súlyát maga rögtön óvatosan lecsökkenti, amikor így folytatja : „amennyire világnézeti kérdésekben objektívnek maradni egyáltalán lehetséges." A kiadvány jellege s az elején olvasható érsekprimási „Imprimatur" egészen természetesen ki is zárja a „minden pártszempontokon felüli objektivitást" —• amit a lehetséges legszigorúbb értelmezésben éppen világnézeti alapon álló könyvsorozattól senki sem követel — s annak legföljebb azt a jóval enyhébb értelmezését engedi meg, hogy a szerző, amennyiben történetet ír, igyekszik az eseményeket és azok indító okait lehetőleg hiánytalanul föltárni, hamisat nem mondani és igazat el nem hallgatni, még akkor sem, ha akár az egyik, akár a másik kedvezne az ő világnézeti álláspontjának s általában óvakodik történelmi előadását úgy alakítani, hogy az mindenestől fogva ne legyen egyéb, mint a saját világnézeti álláspontjának apologiája. Ennek a nem „stricte" értelmezett tárgyilagossági követelménynek T. egészben véve megfelel. A maga álláspontján — amely a római kathoíikus egyháznak hivatalos egyházjogi és egyházpolitikai álláspontja —-és a maga nem szaktörténészi, hanem az eseményeket egykor közvetlen közelből is megfigyelt régi és érdemes uj ságírói felkészültségével talpraesett rövid összefoglalásban ismerteti az 1890-től 1894-ig bezárólag tartott nagy magyar egyházpolitikai harc lefolyását, nagyon helyesen és aránylag bőven kiterjeszkedve annak körülbelől félszázados előzményeire és előcsatározásaira is. Azt már maga a műnek nyilván előre megszabott terjedelme kizárja ugyan, hogy kimerítő és önálló anyaggyűjtés alapján hiánytalanul előadja' az eseményeket és azok indítóokainak egész szövevényét, de vázlatos előadása az átlagos érdeklődés számára hasznos tájékozást nyújt és mint ilyen, az irodalomban hézagot pótol, aminél fogva könyvét legalább is „rákeresés" céljából bizonyára azok is szívesen fogják forgatni, akik a szerző világnézetében, egyházjogi és egyházpolitikai álláspontjában egyáltalán nem osztoznak. Ezen az érdemén kívül javára írjuk a szerzőnek az általában véve nyugodt és előkelő elbeszélő és értékelő hangot, amelyből csak néha esik ki, valamint azt, hogy a liberális mozgalom keletkezésének és egyházpolitikai törekvéseinek történeti hátterét, ha röviden is, elég sokoldalú szemlélettel igyekszik megmutatni, végül, hogy a kiegyezés utáni magyar liberálizmus legne-