Századok – 1934

Szemle - Gillemot Katalin: Gróf Széchenyi Ferenc és bécsi köre. Ism.: Hermann Egyed 246

246-SZEMLE. összefüggő iratokat együtt tartotta. A közzétett iratanyag elé Sz. terjedelmes, a vaskos kötet egyharmadát felölelő bevezetést írt, melyben lépésről-lépésre nyomon kíséri а kérdés alakulását. Különös előszeretettel bontogatja az eseményeknek a közigazgatás hálózatában szertefutó szálait. Előre bocsátja, hogy „az úrbérrendezés történetének e kötetben található aktái tulajdonképen közigazgatástörténetet adnak és azt mutatják, milyen módon vittek át egy nagyjelentőségű eszmét a gyakorlatba а XVIII. század folyamán" s így ,.ehhez a szemponthoz alkalmazkodott az akták elé írt bevezetés is." Ez a magyarázat azt sejteti, hogy az úrbérrendezés messzeható társadalom- és gazdaságtörténeti elemei a jogos érdeklődéssel várt folytatás során kerülnek megtárgyalásra. Szabó István. (Jillomot Katalin: Gróf Széchenyi Ferenc és bécsi köre. (A Kir. M. Pázmány Péter Tudományegyetem Művelődéstörténeti Intézetében készült doktori értekezés). Budapest, 1933. 8° 73 1. Széchenyi Ferenc politikai és közművelődési működése már régen a tudományosan tisztázott történeti kérdések közé tartozik. Nem szenteltek azonban életírói kimerítő figyelmet lelki alkatának tárgyalására, bár részletekben, többfelé elszórva erről is már sok értékes adat került nyilvánosságra. G. kísérli meg nagyrészt önálló levéltári kutatások, főkép Széchenyi levelezésének átbúvárlása útján az eddig publikált anyag kiegészítését és egységes képbe való foglalását. Kutatásainak eredményekép leszögezhetjük, hogy Széchenyi, ha nem is volt az a nagyformátumú, ideáival az egész nemzeti közvéleményt megmozgató egyéniség, mint fia, mégis lelkiségében is korának egyik kimagasló, eddig eléggé nem méltatott alakja volt, aki ezt a szeretettel megírt monográfiát méltán megérdemelte. G. dolgozata címének megfelelően most már véglegesen tisztázta Széchenyi szerepét a bécsi egyházias romantikában. A nemes magyar gróf a Hofbauer Kelemen-körnek nem egyszerű amatőr tagja, tizedrangú bolygója volt, hanem Hofbauer mellett a legfontosabb tényezője, akinek anyagi és erkölcsi támogatása nélkül Hofbauerék működése valószínűleg már eleve lehetetlenné vált volna. Kár, hogy G. megáll a magyar határsorompónál és csak futó pillantást vet a Hofbauer-Széchenyi-Körnek a magyar katolicizmusra gyakorolt hatására. ítélete ezért itt ingadozóvá is válik. Míg egyrészt ugyanis azt halljuk, hogy a Hofbauer-Körnek Széchenvin keresztül „fontosabb és teremtőbb hatása" volt Magyarországra (19. I.), hogy Széchenyi közvetítésével Hofbauer szelleme még kis magyarországi falvakba is eljutott (25. 1.), hogy Weinhofer pinkafői plébánosnak, a Kör egyik legjelentősebb kültagjának az énekeskönyve milyen jó hatással volt a népre (54. 1.) stb., másrészt G. szerint mégis csak kérészéletű volt a mozgalom. Mégis új adatai további kutatásokra serkentenek, mert mutatják, hogy ez a sivár, a vallásos megújhodás szempontjából látszólag problémát lan kor mennyi érdekes kérdést vet fel. Hogy mást ne említsünk, itt van Fischer egri érsek monográfiába kívánkozó alakja. Lelkes híve a Hofbauer-eszméknek, de mégis aggodalmasan tiltakozik, mintha ő a pápától való közvetlen függés híve volna, egy levél kivételével ugyanis soha sem írt királyi engedély nélkül a pápának (58. 1.). Vagy itt van Jordánszky Elek kanonok, aki szintén lelkes „ultramontán" és szoros kapcsolatot tart a bécsi körrel, mégis elkeseredetten nézi, hogy német papokkal tömik meg a magyar káptalanokat, úgy hogy nemes magyar kanonoknak már hírmondója is alig akad (62. 1.). Weinhofer plébános is megérdemelné, hogy egyszer külön foglalkozzék vele valaki. (G. itt több adatot talált volna Géfinnek „A szombathelyi egyházmegye tör-