Századok – 1934
Értekezések - HEILIG KONRÁD: A középlatin filológiai feladatai Magyarországon 129
A KÖZÉPLATIN FILOLÓGIA FELADATAI MAGYARORSZÁGON. 143 i birodalom a germán törzsek nyomása alatt összeomlott, a provinciák művelt rómaija is a maga irodalmi latinságába egyre több és több kifejezést vett át a köznapi érintkezés nyelvéből, amelyben ugyanakkor lassanként már megindult a különböző román nyelvekké alakulás folyamata. A klaszszikus, az iskolai oktatás útján elsajátított latinnak és a román nyelveknek ebben az állandó s csak éppen fluktuáló kölcsönhatásában egész a középkor végéig mindegyre új szavak képződnek s hatolnak be, polgárjogot nyerve, az irodalmi latinságba. Az európai kultúrának nem románnyelvű területein a nyelvkeveredésnek a veszélye nem volt ilv nagymérvű, bár itt is megállapítható nem egy idegen szónak a behatolása. Pl. a német latinban burgum = Burg, marchia — Mark, a magyarországi középlatinban a iobagio; sőt Anonymus bizonyos szavakhoz még a dativus -nec ragját is hozzáteszi. A középlatin filológusnak tehát a román s német nyelvészetet, magyar vonatkozásban pedig a magyar nyelvészetet is figyelembe kell vennie. Magának a középkornak is vannak korszakai, amelyek arra törekedtek, hogy az elvadult latinságot a régi szigorú szabályok szerint ismét kicsiszolják. Csak éppen mindegyiknek más-más volt az ideálja. Míg pl. az ú. n. Karoling-korbeli renaissance, amely az írás és a nyelv fejlődésében kétségkívül megállapítható, Cassiodorus és Beda nyelvén alapul, addig az Ottók kora görög és görögös szavakkal büszkélkedik, olyannyira, hogy e korszakra nézve a görögösség egyenesen kormeghatározó vonás. S egy későbbi, XIII. századi grammatikus -— Béthune-i Eberhard — szójegyzékét „Graecisnius"nak nevezi. A humanisztikus renaissance pedig az írás tekintetében a gót írást megelőző XI., XII. századi írást igyekezett utánozni, abban a hiszemben, hogy Cicero korának antik írását találta meg benne. A nyelvben is tudatosan Cicerót követték. így azonban a humanisták egy súlyos, soha többé jóvá nem tehető hibába is estek. Mert ezzel tették tulajdonképen holttá a latin nyelvet, amely eladdig bizonyos mértékig legalább mégis csak megmaradt élő nyelvnek, amely alkalmas volt arra, hogy egy egész új líra és melodika, no meg a scholasztika és misztika nagyszerű rendszerei szólalhassanak meg rajta. Ha a humanizmus betörése nem ölt ekkor ily radikális formákat, a nemzetközi érintkezés terén nem kellene ma az eszperantó, volapük vagy a francia nyelv segítségét keresnünk ; lett volna egy szervesen tovább fejlődött latin nyelvünk, amely a vasút, gőzhajó, rádió vagy a relativitás-elmélet számára épp úgy megteremtette volna a
