Századok – 1934

Értekezések - HEILIG KONRÁD: A középlatin filológiai feladatai Magyarországon 129

140 HEILIG KONRÁD. supra nuncupata iugalis sua filiaeque eorum contulisse vel adhuc conferre voluerint, (nemo) . . . auferre praesumat1. Vagyis a királynő és a leányai, kik még a jövőben adományozhatnak, azaz a zsinati határozat idején még életben vannak, a „bonae memoriae" jelzővel említtetnek, amely ezek szerint élő személyekre is alkalmazható. Mindezek a példák arra intenek mindenkit, hogy a szavak egyetlen meghatározott jelentésének erőszakolásában igen óvatosan kell eljárni. A csak egyféle jelentés minden kétséget kizáróan csak igen kevés szónál bizonyítható. Egy 1402. évi pápai oklevélben előforduló ,,olim" szócska értelmezése körül támadt vitában az egyik fél a „röviddel ezelőtt", a másik az „egykor, régente, hajdan" jelentés mellett tör lándzsát. Merőben helytelen volna, ha bárki is a kérdés elbírálásában a klasszikus latinság valamely vaskos szótárára vagy éppen egy etymológiai szótárra akarna támaszkodni. Magának az oklevélnek a szövege alapján föltétlen bizonyossággal egyik jelentés sem állapítható meg ; de éppen ezért bajos volna egy intézmény fennállását'a kérdéses időpontban vitatni akkor, ha az mindössze az „olim" szónak „röviddel ezelőtt" jelentésével támasztható alá. A középlatinnak másik, különösen pedig a kései középkorban igen fontos eleme az egyházi latinság, amely a középkor irodalmában érvényesülő keresztény hatások nyomán a nyelv egyik legelhatározóbb alkotórészévé válik. Az irodalom hordozói, kivált a középkor elején, kizárólag egyháziak ; egész természetes, hogy a szavak és kifejezések, amelyek a biblia és a liturgikus szövegek gyakori olvasása, vagy a fennhangon mondott kar-imák elmondása révén belevésődtek az emberek emlékezetébe, behatoltak a köznapi érintkezés nyelvébe is. S éppen ezért a középkor latinsága nem igen lesz érthető annak a számára, aki nem ismeri alaposan egyszersmind a Vulgata, a Jeromos-féle bibliafordítás latinját. Maga Sz. Jeromos ugyan abszolút tudományos műveltség birtokában le tudta volna a Sz. írás görög és héber .szövegeit a klasszikus latinság nyelvére is fordítani vagy azt legalább is igen megközelíthette volna. Ennek azonban különböző akadályok állottak útjában, amelyekre a nagy egyháztudós fordításai bevezetésében sorjában rá is mutat. A zsoltárok könyve, melynek latinsága valamennyi közül a legrosszabb, helyenkint valósággal az érthetetlenségig torzított, ekkor már átment volt az egyház köznapi használatába ; közkincsévé vált 1 Hauek, A. : Kirchengeschichte Deutschlands I., 252. 1., jegyzet.