Századok – 1934

Értekezések - HEILIG KONRÁD: A középlatin filológiai feladatai Magyarországon 129

A KÖZÉ PL AT IN FILOLÓGIA FELADATAI MAGYARORSZÁGON. 133 Számos úttörő kezdeményezés után, amelyek főként francia és olasz tudósok nevéhez (B. Hauréau, Th. Jourdain, F. Novati, В. Sabbadini) fűződnek, a német L. Traube, W. Meyer (Speyer) és P. v. Winterfeld voltak e tudományág rendszerezői. Ma két tanszéke van a középlatin filológiának Németországban : Berlinben (Karl Strecker) és Münchenben (Paul Lehmann, Traube legszámottevőbb tanítványa). Aki e tudományágnak szenteli magát, annak mindenek előtt egy igen gyakori előítélettől kell szabadulnia. Széles körökben megszokták, hogy orrfintorgatással beszéljenek a középkor barát- és konyhalatinaágáról ; ezt is Cicero irályának zsinórmértékével mérik s valósággal visszariadnak egy mondatfűzés láttára, amely történetesen nem felel meg a müncheni Becknél vagy a lipcsei Teubnernél kiadott grammatika szabályainak. Mintha bizony Cicero, akiről Martialis gúnyosan jegyezte meg, hogy művei gazdag ünnepi ajándékok lehetnének egy szegény számára, irányadó lehetne a sok ezer kötetre rúgó középkori irodalom latinságának megítélése szempontjából ! S csak azért, mert az egyik „videtur, quod non"-t, a másik pedig ..hoc falsum et absurdum esse nemo est quin videat"-ot ír, alacsonyabbrendű-e a mélyen szántó gondolatainak tárgyi tartalmához szorosan ragaszkodó Aquinói Tamás latinsága annak a Cicerónak a filozófiai nyelvénél, aki éppen filozófiai írásaiban eredetiséget alig tud felmutatni? Minden kornak megvan a maga kifejezésformája s minden kort elsősorban a maga szelleméből kell igyekeznünk megérteni. A történetírás már igazságot szolgáltatott a középkornak ; nem tekintik többé a grandiózus ókor és a diadalmas jelen közé eső átmeneti korszaknak, amelynek csupán az az érdeme, hogy a klasszikus irodalom értékeit átmentette korunkra. A rehabilitált középkor azonban nyelvében is megköveteli a maga önállóságát. A középlatin tanulmányának előfeltétele az alapos filológiai képzettség; Germanisták és romanisták már régen figyelmesek lettek e számukra nélkülözhetetlen tudományágra s ismételten bele-belekontárkodtak. Merőben téves volna a középlatinban oly nyelvet látni, amelyben szerkezetileg minden lehetséges volna s amely a laudibit = laudabit, potebat = poterat, domus tuus stb. formákat széltébenhosszában megtűrné. El kell ismernünk, hogy a középlatiilnak is megvannak a maga pontosan meghatározott szabályai. Itt is találkozunk természetesen olyan írókkal, akiknek stílusa teljesen romlott és sajátságos, s a helytelen kifejezésformáknak is megvannak a maguk kétségtelen bizonyítékai.