Századok – 1934

Értekezések - HEILIG KONRÁD: A középlatin filológiai feladatai Magyarországon 129

A középlatin filológia feladatai Magyarországon. A latin nyelv életében több korszakot különböztethetünk meg. Beszélünk ólatinságról, ez Ennius és a régi feliratoknak a nyelve ; beszélünk kései latinságról, amelyet az egyházatyák, Hieronymus, Augustinus, Boethius és C'assiodorus iratai képviselnek. Ismerünk azonban egy újkori latinságot is, amelynek ismerete a XIX. század közepe óta, sajnos, mind kisebb körre szorítkozik. A latinság egy-egy külön fázisa Tacitus ezüst latinsága, a humanisták nyelve és a hivatalok kuriális latinja. Épp így egy önmagában zárt egészet jelent ,,a középlatin". A szó maga nem újkeletű, habár a közhasználatba még nem igen ment át. A középkor latinságát jelöli. A ,,kései" latinság felé élesen el nem határolható. Tekintettel arra a nagy hatásra, amellyel az egyházatyák a középkor szellemi életét befolyásolták, jogosult, hogy a legkimagaslóbbakat s velők a „kései" latinság jelentékeny képviselőit is már a középlatinhoz számítsuk. Annál élesebben választható el a humanista latinságtól. írók, mint Lorenzo Valla olasz földön, Hermann Bebel Németországban, tudatosan szembefordultak a kornak uralkodó latinságával és stilisztikai műveikben (Elegantiae Latinae linguae) Cicero stílusát utánozva egy új irodalmi nyelv alapjait vetették meg. Amint az ókori történetkutatás szempontjából nélkülözhetetlen a klasszika filológia ismerete, ugyanilyen mértékben fontos a középkori történész számára a középlatin filológia. Az ókor és a középkor életének mai kutatója két egymástól alapjában különböző típust mutat. „Klasszikus filológus" és „középkori historikus" mélyreható ellentétet foglal magában. Az ókort nyelvtudós, a középkort történetkutató tárja fel. A klasszikus filológustól megkövetelik, hogy első sorban nyelvész legyen, aki a klasszikus írók nyelvét a legaprólékosabb szövegkritikával a maga eredeti tisztaságában tárja fel. De jártasnak kell lennie a történelemben is, az antik életet a maga sokoldalú teljességében kell ismernie. A közép-Századok. 1934. IV—VI. 9