Századok – 1933

Történeti irodalom - Keyser Erich: Die Geschichtswissenschaft. Ism.: Dékány István 81

történeti irodalom. 83 tehát együtt van állam, kultúra, nép, táj stb. történelme, az nem a történet írásnak egyik faja, hanem csak a szintézisnek egyik módja. A „Raumgeschichte" pedig az oknyomozásnak egyik faja, bár természeti táj és történeti táj (ország) mások lehetnek (82. 1.). Sok ponton kellene K. könyvét kiigazítanunk, hogy szabatosabb formába öltöztessük. Hiba, hogy a történet tényezőinek tanát elhanyagolta. Ámde minden hibája dacára józan, egészséges, sőt értékes a könyv, mert — gyakorlati. Nem túlságos veszedelmesek azok a formulázási hibák ; nem többről van szó, mint kevés logikai iskolázottságról. (Bernheimnél éppen ez az iskolázottság ma is érték és időtálló színvonalat jelent.) K. nem is elméleti megalapozást akart adni (t. i. az „Aufbau" kérdését illetőleg), hanem igen átgondolt képet a teendőkre (Aufgaben) vonatkozólag s itt van a könyvnek számos erénye, mindenekelőtt feltűnő gyakorlatiassága és sokfelé néző szempont-gazdagsága (helytörténet stb.). Érdekesen határozott az álláspontja az ú. n. segédtudományokat illetőleg. Ezek szerinte nem „segédtudományok", hanem részei a történettudományoknak. Le kell szoknunk arról, hogy aminek az idők külön nevet adtak, az már más tudomány, mint maga a történelem. Ennek a tudománynak óriási a területe, vannak tagállamai, de nincsenek apró ,,segéd"-államok a határa mentén, hol némi határátlépő forgalom mutatkozik. K.-nek igaza van, hogy mert dédapáink külön tudományként beszéltek pl. az oklevéltanról, avagy az éremtanról, a történeti földrajzról stb., azért ma már nem lehet azokat külön tudományként emlegetni. Mikor pedig szerzőnk a források ismertetésére tér át (táblázat 59-—61. 1.), ott világosan látható, hogy mi minden „forrás", amire régebbi történészek nem igen gondoltak. Végeredményben minden forrás, amiből történeti ismeretet lehet meríteni, tehát forrás egy babona éppúgy, mint egy régi hírszolgálati eszköz, vagy parasztház alaprajza, falutérkép stb. Ily revíziók, minőre K. utal, alkalmasak arra, hogy a történész figyelmét a túlkorai spezializálódás veszedelmeivel szemben kiélesítsék, azaz hogy széleskörű forráshasználatra szoktassák. A szintén külön — vulgo — ,,segéd"-tudomány gondjaira bízott, „átutalt" témák : a néprajzi adatok (189. 1.) mennyire szoros értelemben történettudományi témák s minő kár, ha a személyek tudós specializálódásából a tárgykör szétszakadozása áll elő. Tehát az, amit ,,Fachverbindungen"-nek szokás nevezni, tulajdonkép egy tárgyon belül való szorosabb kapcsolat. A történeti földrajz is épp úgy tulajdonképeni része a történelemnek, mint a Bodengeschichte is, ami már geológiai szakismereten alapul. Valaminő egészséges és széleskörű történelmi realizmus szel leme uralkodik az egész könyvön, mely a problémák közt emelt tiltó vámhatárok átlépésére ösztönöz. A történeti élet egységes valami. így a népiség biológiai és demográfiái elemeire is nagy súlyt kell helyeznünk. „Minden történés természeti alapjait ismernők félre, írja (120. 1.), ha az emberek testi állapotát épp 6*